- 2014. október 8., 09:53
Az OLED-et nemcsak kijelzők gyártására lehet felhasználni, hanem lámpákat is lehet készíteni vele.

Az OLED-et nemcsak kijelzők gyártására lehet felhasználni, hanem lámpákat is lehet készíteni vele.

Rutinos CEATEC látogatóként ez persze nem volt újdonság számunkra, az eddig látott prototípusok ugyanakkor rendkívül drágák voltak. A Pioneer és a Mitsubishi tavaly jelentették be, hogy közösen olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel az OLED lámpák előállítási költsége akár 90 százalékkal is csökkenthető, idén márciusban pedig a nagyüzemi gyártást is elindították. A Pioneer most, október elején hozta forgalomba a modulra épülő első terméket, amely egy tükör mellé helyezhető fényforrás. A lámpa két 92×92 mm-es OLED-panelt tartalmaz, amelyek egyenként 3000 cd/m² fényerősség kibocsátására képesek. Fényük szórt, így a kozmetika ipar ideális célterület számukra. Ennél azonban érdekesebb, hogy nemcsak fényességük változtatható, hanem a színük is, mégpedig egy távirányító segítségével.

A célcsoportot egyelőre oly annyira a profi felhasználók jelentik, hogy a terméket kereskedelmi forgalomban nem is lehet megvásárolni. Később azért elérhető lesz a termék, és várhatóan nemcsak Japánban, hanem a világ más tájain is hozzá lehet majd jutni.



Címkék