- 2009. január 12., 04:42
A Sharp elhozta a CES-re a világ első 2.

A Sharp elhozta a CES-re a világ első 2.1 csatornál sound barját, a HT-SB200-at, és nagytestvérét, a HT-SB300-at. Teljesítményre a két hangfal ugyanazt tudja, a 300-as viszont a valós 2.1-es üzemmód mellett virtuális 5.1-es hangfalként is tud működni.

CES 2009

A koncepciónak (mármint a hangfal formátumnak) van létjogosultsága, hiszen a 34 Wattos összteljesítménnyel és a mélynyomóval majdnem minden tévé beépített hangszórójával előállíthatónál jobb hangot kaphatunk, úgy, hogy mindez csak kis helyet foglal és csak minimális kábelezést igényel. Jó lett volna meghallgatni ”rendesen”, hogy mit tud a HT-SB200, azonban a pavilonban akkora volt a hangzavar (valamint a Sharp standján több más tévé is szólt), hogy érdemben nem tudunk nyilatkozni. A hangszóróknak RCA és jack bemenete is van, így bármelyik tévéhez hozzáköthetjük.
A boltokba a HT-SB200 érkezik először, már januárban elérhető lesz, 250 dolláros áron. A HT-SB300 áprilistól lesz kapható, és 50 dollárral kerül majd többe, mint az SB200-as.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. december 6., 18:00
2021. augusztus 9., 08:00
2020. november 25., 16:00