Sony 3D és 3D Ready tévék és a PS3
A Sony az LX és HX sorozattal készül a 3D-re, a két tévé azonban műszakilag szinte teljesen egyezik, a különbség közöttük csupán annyi, hogy az LX széria a szemüveg vezérléséhez szükséges jeladót is tartalmazza és a csomagolása két szemüveget is rejt.
A HX-es tévék csak 3D-képesek, ezeknél mind a jeladót, mind a szemüveget külön kell megvenni – így a kiadások egy részével megvárhatjuk, amíg lesz elegendő mennyiségű tartalom. Tavaly a Sony még a passzív rendszert állította ki a CES-en, de már akkor tudták, és mondták is, hogy a következő modell Full HD-s és shutteres lesz, így az LX és HX tévék is aktív szemüveggel működnek. Meggyőzően, és nemcsak filmeknél, hanem játékok esetében is, de az LCD technológia miatt a Sony esetében sem működik tökéletesen a szemek kitakarása. A tévék LED-es háttérvilágításúak és 240 Hz-es képfrissítéssel működnek, azaz szemenként akár 120 kép előállítására is képesek.
A Sony a tervek szerint a PS3-at is 3D képesség teszi, és ehhez csak egy firmware frissítésre lesz szükség. Arra nem kaptunk egyértelmű választ, hogy ez minden meglévő eszközre, vagy csak a tavaly megjelent Slimre igaz-e; illetve kaptunk, azt, hogy igen, de nagyon nem volt meggyőző. Legkésőbb nyáron kiderül, ekkora ígéri ugyanis a Sony az új firmware-t és a 3D-s tévék szállításának megkezdését is.
- Megérkeztünk Las Vegasba
- iPhone mint univerzális távvezérlő
- A HTC és a Google a Chrome OS-sel is készül a CES-re?
- Termékkavalkád az LG-nél
- Univerzális környezetbarát töltő az Innergie-től
- Tízéves az SD-kártya
- Popbox a Popcorn Hour utóda
- Kígyók az Xboxon - megérkezett a Razer
- Syabas PopBox: új dizájn, új szoftver, új koncepció
- LG: 3D - 3 vas















Hozzászólás