- 2013. január 7., 05:33
Sokat fejlődött tavaly óta a Tobii szemvezérlő rendszere, amely év végére kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

Sokat fejlődött tavaly óta a Tobii szemvezérlő rendszere, amely év végére kereskdelmi forgalomban is kapható lesz,

A tavalyi CES-en már írtunk a Tobii nevű vállalatról, amely akkor itt, Las Vegasban mutatta be először az otthoni felhasználóknak szánt, a szemmozgást érzékelő rendszerét. Idén a vállalat látszólag ugyanazt demózta – ugyanazokat a programokat lehetett kipróbálni, például aszteroidákat lehetett megsemmisíteni egyszerűen azzal, hogy rájuk néztünk, és térképen tudtunk mászkálni. Két dolog viszont nagyon is különbözött: a rendszer a tavalyinál is pontosabban működött, és ezúttal már nem prototípusról volt szó, hanem egy kereskedelmi forgalomba kerülő termékről. Boltba rohanni viszont még nem kell, mert az 1000 dolláros vezérlőt, amely a REX nevet kapta, egyelőre csak fejlesztők vásárolhatják meg. A tervek szerint a felhasználók az év utolsó negyedében juthatnak majd hozzá ehhez az érdekes technológiához, addigra jó esetben az ár is mérséklődik. A Tobii 2013-ban viszont csak néhány ezer példány értékesítését tervezi, és egyelőre csak amerikai forgalmazás van tervbe véve. Ennek megvan a jó oka: a távlati cél az, hogy a hardvergyártók maguk is felismerjét a REX-ben rejlő potenciált, amely néhány éven belül remélhetőleg nem (csak) kiegészítőként lesz megvásárolható, hanem monitorokban, AiO gépekben, notebookokban is, szériafelszerelésként.

Az eszközt a Tobii idő közben Windows 8-as gépekhez optimalizálta, a hardvert pedig sikerült annyira lekicsinyíteni, hogy a szenzorokat most már bármelyik monitor alá könnyedén oda tudjuk tenni; a hardver nagyjából negyedakkora lett, mint tavaly volt. A rendszer beüzemelése cseppet sem változott: néhány kalibrációs pillantásra van szükség ahhoz, hogy a kütyü pontosan meg tudja állapítani, mikor merre nézünk. Ezután a pillantással pozícionálni tudunk, a szemünk meghatározott mozgatásával pedig néhány parancs is elérhető, például lehet „kattintani” és nagyítani is. A későbbi munkát gyorsíthatja majd, hogy a REX-et ezúttal már billentyűzettel együtt is lehet használni, így egyes feladatokat, például a kattintást, akár gombokhoz is hozzá lehet rendelni.