- 2013. január 9., 17:48
Megnéztük a kütyük, egyelőre elsősorban a mobiltelefonok és a tévék csatlakozását megkönnyítő Tag On rendszert.

Megnéztük a kütyük, egyelőre elsősorban a mobiltelefonok és a tévék csatlakozását megkönnyítő Tag On rendszert.

Az LG is elég szellemesen implementálta a gyakorlatban az NFC megoldását, mert az NFC érzékelőt nem a tévében rejtette el, hanem egy apró kis „matricában”, amelyet külön találunk meg a tévé dobozában. Ezt bárhova felragaszthatjuk, de legjobb olyan helyre tenni, ahol tévézés közben ülni szoktunk. Bár az NFC chip mérete ezt engedte volna, a koreai gyártó nem csinálta túlságosan apróra a felragasztható szenzort, így arra nincs mód, hogy mondjuk a távirányító hátoldalára tegyük fel.

Az NFC alapú párosítás természetesen csak akkor működik, ha telefonunkban is megtalálható ez a technológia – ebben az esetben viszont nem kikötés, hogy a mobil LG legyen. A telefon és a tévé párosításához csupán hozzá kell érintenünk a mobilt a matricához, és ugyanezt kell tennünk akkor is, ha az összeköttetést meg szeretnénk szüntetni – ennél egyszerűbb nem is lehetne, és a dolog a valóságban is remekül működött, érintés után néhány másodperccel meg is jelent a tévén a mobil képének mása.

Ami viszont fontos, az az, hogy az NFC matrica természetesen minden tévénél egyedi, és csak arra a készülékre lehet vele csatlakozni, amelyikhez kaptuk.