- 2014. január 8., 20:54
A Samsungnál minden eddiginél jobb prototípust láttunk. Már-már eltűnt az optimális nézési pont.

A Samsungnál minden eddiginél jobb prototípust láttunk. Már-már eltűnt az optimális nézési pont.

A 3D két éve még nagyon nagy szám volt, de a felhasználók nem kaptak rá a dologra, ezért a gyártók is parkoló pályára küldték a technológiát, már ami a marketinget illeti. Abban ugyanakkor eddig is teljesen biztosak voltunk, hogy amikor elérkezik az ideje, akkor a szemüveg nélküli 3D-vel megint be fognak próbálkozni a vállalatok. Most úgy tűnik, hogy ez az idő már nincs is olyan messze, a Samsungnál legalábbis láttunk egy nagyon ígéretes prototípust. Ami ráadásul nem új technológiát használ, csupán arról van szó, hogy a mérnökök az apró lencséket, amelyek a képpontok láthatóságát irányítják, egyre pontosabban tudják megtervezni. Ennek köszönhető, hogy a kiállított 65 colos prototípus 4K-s panellel úgy tud 720p-s képet előállítani, hogy nem kevesebb, mint 35 view-t kapunk. Figyelemre méltó, mivel tavaly még 9-nél jártak a gyártók. A majdnem négyszeres növekedés azért fontos, mert a Samsungnak sikerült elérnie, hogy az egyes optimális nézési helyek annyira közel kerüljenek egymáshoz, hogy már- már azt mondhatjuk, nincs is optimális nézési pont. Készítettünk egy videót is, hogy látszódjék, mire gondolunk: a szemüveg nélküli 3D előtt mozogva a jellegzetes „ugrás” gyakorlatilag nem látszik!

Nem túl meglepő módon, mivel ez a tévé még csak egy prototípus, várható megjelenési dátum még nincsen. Az viszont biztos, hogy mivel már majdnem tökéletes az élmény, a Samsung addig most már nem dobja piacra a kütyüt, amíg tökéleteset nem tud alkotni. Ha ez megvan, akkor kezdődhetnek az olyan apróságok, mint a felbontás növelése, bár véleményünk szerint a 720p-s szemüveg nélküli 3D is bőven vállalható lenne. Két-három évet azért még adunk a fejlesztésekre és a csiszolgatásokra, szerintünk legkorábban 2016-ben érkezhet az első valóban használható szemüveg nélküli 3D tévé.

Címkék