- 2016. január 6., 09:27
Noha az LG-nél egyértelműen az OLED jelenti a csúcsot, a vállalat termékpalettáján 4K-s LCD-tévéből is van jó pár.

És természetesen nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy az LCD-tévék az eladások alapján le is fogják kőrözni az OLED-tévéket, hiszen ez utóbbi kategória egyelőre még jóval népszerűbb az ára miatt – ráaádásul amíg az OLED-tévéknél az 55 colos képátló a belépő, addig a 4K-s tévéknél már 49 colos képátló is választható.

Tavaly az LG-nél még egyértelműen az volt az álláspont, hogy az LCD technológia nem elég jó a HDR-hez, ez viszont idénre megváltozott, és a hamarosan piacra kerülő készülékek a HDR10 és a Dolby Vision HDR-t is kezelni fogják. LCD fronton a csúcsot az UH9500-as és UH9550-es sorozatok jelentik majd, amelyek IPS-kijelzője a True Black Panel és a Contrast Maximizer technológiát is támogatják. Előbbi a panel tükröződősének csökkentésével javítja a feketét, utóbbi pedig a kontraszt feltornászásában segít néhány, egyelőre nem részletezett trükkel.

Fenti két széria minden tagja HDR Plus minősítést kap, és a szokásosnál is nagyobb fényerejű panelt, hogy a nappali fényviszonyok között is érvényesüljön a nagyobb dinamikatartomány előnye. A tévék érdekessége, hogy az SDR anyagokat is képesek lesznek felskálázni HDR minőségűre – illúzióink azonban ne legyenek, ezzel a korábbi tapasztalatok szerint nem igazán lehet pótolni azt, hogy egyelőre szinte egyáltalán nincsen HDR anyag a tévékhez. Csúcskészülékhez illő módon a tévék mindössze 6,6 mm-es vastagsággal rendelkeznek, és használható hangrendszert kaptak a Harmannal való együttműködés gyümölcseként.

A 8500-as széria hasonló képességekkel bír, viszont a választható képméret 55-86 col helyett „csak” 55-75 col, és más a tévék dizájnja is: a 6,6 mm-es vastagságtól ezeknél a készülékeknél le kell mondani. A HDR világba a belépőt az UH7500-as tévék jelentik majd, 59-65 colos méretben; a fő eltérés ezeknél a tévéknél a ColorPrime Plus mellőzése lesz, így ezek a tévék már „csak” a REC.2020 színspektrum 90 százalékát fogják tudni lefedni. A tévék, ha minden jól megy, akár már az első negyedévben megjelenhetnek, de a vállalat 2016 második felére is tartogat meglepetéseket, a tervek szerint ekkor mutatkozik be például egy kereskedelmi forgalomba szánt 98 colos LCD-tévé is (valószínűleg az UH9500-as sorozat tagjaként).

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. május 5., 12:00
2020. február 12., 16:00
2020. február 10., 13:00