- 2016. január 7., 16:20
55, 65 és 77 colos méretben összesen nyolc új modell érkezik, a zászlóshajó pedig két Signature termék lesz.

Az LG tovább menetel a megkezdett úton, és a 2016-os termékeknél minden eddiginél jobban támaszkodik az OLED technológiára. A G6-os széria fogja képviselni a csúcsot, ezek a termékek a Signature nevet is megkapják, vagyis a prémium termékvonalat erősítik majd. Ez a kategória az LG-nek idén nagyon fontos lesz (egyébként nemcsak a tévéknél, hanem a háztartási eszközöknél is).

A G6-os sorozatba egy 65 és egy 77 colos példány érkezik, ezek a tévék a Pictore-on-Glass dizájn alapján készülnek majd, és hihetetlenül vékonyak lesznek: 2,57 mm-es vastagságuk kb. annyi, mintha négy bankkártyát helyeznénk egymásra. A készülékek természetesen 4K-sak és mint minden 2016-os LG OLED-tévé, megkapják az UHD Alliance Ultra HD Premium logóját is – amiből következik az is, hogy minden típus HDR-képes, és a DCI színtér közel teljes lefedése sem gond számukra (erről egyébként a 10 bites ColorPrime Pro gondoskodik).

A tévék érdekessége még a Harman Kardon hangrendszer, amely ezúttal sem része a kávának, hanem egy olyan kiegészítő, amely a tévé alá vagy (részben) mögé is behajtható. AZ OLED és a HDR párosításakor a legnagyobb kritika mindig az szokott lenni, hogy a fényerő ennél a technológiánál alacsony; nos, az LG-nek nem sikerült ugyan az LCD-tévéket beérni ebből a szempontból, de az 540 cd/m²es maximális fényerő véleményünk szerint már bőven elegendő a kiváló HDR élményhez.

Az E6-os sorozat tagjai szintén HDR-képesek, a méretválaszték azonban ezeknél a tévéknél már két kisebb képátlót tartalmaz, 55 és 65 colos képátló közül lehet választani. Valamennyi 2016-os OLED-tévé a webOS 3.0 okostévé plaformot használja. A nyolc új modell pedig elvileg úgy jön ki, hogy a G és az E sorozatban is, mindkét méretből, lesz ívelt és egyenes verzió is.

A tévék árával kapcsolatban egyelőre nincsenek információnk, azonban azt már tudni lehet, hogy a készülékek forgalmazása (a jelenlegi tervek szerint legalábbis) márciusban kezdődik meg. A korábbi évek tapasztalatai alapján ez azt jelenti, hogy Magyarországon várhatóan a nyár előtt nem sokkal jelenhetnek meg a G6-os és E6-os széria tagjai.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. május 5., 12:00
2020. február 10., 13:00
2020. február 12., 16:00