- 2017. január 4., 08:00
A Huawei a Honor 6X-et hozta el a CES-re; és kiderült, hogy a mobil hamarosan Európában is elérhető lesz.

A Huawei, ahogyan azt várni lehetett, a CES-en nem egy teljesen új mobilt leplezett le, hanem a Honor 6X-et mutatta be Amerikában is; tavaly is hasonló volt a helyzet, akkor a Huawei Mate 8-cal játszotta el ugyanezt a kínai gyártó. Tavaly csúcsmobil érkezett, most viszont egy középkategóriás készüléket villantott a Huawei – amely nem kevésbé érdekes, mert roppant kedvező ára mellé olyan képességeket párosított a vállalat, amelyek többsége eddig csak a felsőkategóriában volt jellemző.

Kezdjük is rögtön a jó hírrel: a telefon ára várhatóan 250 euró lesz Európában, vagyis valószínű, hogy a hazai ár megáll majd bőven 90 ezer forint alatt. Ennek ellenére a specifikáció kiváló: a Honor 6X 16 nm-es csíkszélességgel gyártott, nyolcmagos HiSilicon Kirin 655-ös chipset, 3 vagy 4 GB memóriát és 32 vagy 64 GB-os (bővíthető) belső tárhelyet kapott. Kijelzője 5,5 colos és Full HD felbontású, a mobilban lévő LTE adapter pedig Cat6-os. Talán nem meglepő, hogy Magyarországra a 3 GB/32 GB-os verzió érkezik majd; a 250 eurós ár is erre a konfigurációra vonatkozik, a „nagyobb” modellért 300 eurót kér majd a Huawei. A telefon akkumulátora 3340 mAh-s, amivel a gyártó szerint átlagos körülmények között két napnál is tovább tud működni. Az akkuval kapcsolatban a Honor kihangsúlyozta, hogy nagyon de tényleg nagyon letesztelték, extrém körülmények között (pl. 85 fokos hőmérsékleten és magas páratartalom mellett) is. A kapacitás a gyártó szerint 500 ciklus után is 80 százalék felett marad, ez használattól függően 18-24 hónapot jelent kb. Feltöltésenként 11,5 óra videó, 70 óra zene és 8 óra játék sajtolható ki a Honor 6X-ből; a töltéshez 2 amperes normál töltőt kapunk. A telefon további érdekessége a kamera, amely szintén dupla optikás, ez ebben a kategóriában még újdonságnak számít. Azért azt hozzá kell tennünk, hogy a kamera nem ugyanaz, mint ami a csúcsmobilokban van: az elsődleges szenzor 12, a másodlagos viszont csak 2 Mpixeles. A fázisérzékeléses fókusz viszont része a rendszernek, így villámgyors élességállításra számíthatunk. Az objektív fényereje f/0,95-f/16 között van, ami viszont nemcsak a kategóriában számít nagyon jónak, hanem egyébként is, és a rossz fényviszonyok között készített képeknél jelentkezik elsősorban jótékony hatása. A kamera szoftvere is tud érdekes trükköket: van benne manuális mód és egy csomó speciális effekt is.

A mobil arany, ezüst és szürke színekben lesz elérhető; a színek a fém hátlapra vonatkoznak, az előlap fehér vagy fekete, és természetesen karcálló üveg védi, de a biztonság kedvéért gyári képernyővédő fóliát is kapunk ajándékba. A dizájnra egy rossz szavunk sem lehet, nemcsak a felhasznált anyagok minősége jó, hanem az összeszerelés is teljesen korrekt. A hátlap ívelt, a telefon oldalainál pedig felhajlik. Lent és fent kb. fél centiméter magas műanyagbetéteket találunk, amelyeket színre fújtak, de azért észre lehet venni a turpisságot; természetesen az „ablakokra” azért volt szükség, hogy az antennák megfelelően kilássanak. SIM-kártyából kettőt is tehetünk a mobilba, de ebben az esetben a belső tárhely bővítéséről le kell mondanunk. A hátlapról természetesen az ujjlenyomat-olvasó sem hiányzik, amely pontosan ugyanaz a modul, mint amelyik a Huawei drágább készülékekben is megtalálható.

A telefonon egyelőre Android 6.1 és EMUI 4.1 van, viszont úton az Android 7.0/EMUI 5.0 kombó, amely várhatóan a második negyedév során fog megjelenni. Az EMUI 5.0 egyik érdekessége, hogy automatikusan optimalizálja a belső tárhelyen lévő adatok elhelyezkedését, így a telefon teljesítménye elvileg az idő múlásával sem fog csökkeni. (Igen, a Mate 9-ből már ez is ismerős lehet.)

A Huawei figyelmessége apróságokban is tetten érhető. A telefon a környezeti fényhez igazítja például a színhőmérsékletet, ha kell, akkor pedig a szemünk kímélése érdekében kiszűri a kék fényt. A WiFi nemcsak hotspotként, hanem brigde-ként is működik, azaz felcsatlakozhatunk vele egy hálózatra és rögtön tovább is oszthatjuk azt, akár 4 eszköz számára is. Az EMUI olyan nyalánkságokat is tud még, mint az osztott képernyős működés, a képernyő tartalmának rögzítése videóban vagy képmentés görgetéssel.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00
2020. június 8., 10:00