- 2016. május 11., 20:55
De nem egyedül; a Tencent is beszállt, hiszen az ő platformjához készült a box, a gyártást pedig a Haier végzi.

A CES ASIA 2016 első napján közösen jelentette be az Intel, a Tencent és a Haier, hogy kifejlesztették a Tencent TGP BOX játékkonzolt, amely Blade néven fut és főleg a Tencent online játékaival lesz használható; de emellett természetesen a Tencent multimédiás tartalmait is el lehet majd rajta keresztül érni. A doboz azonban nemcsak a TGP-vel (lesz) használható, hanem teljes értékű Windows 10-et is futtat; ehhez a benne lévő Core i3/i5/i7 processzor teljesítménye bőven elegendő. A Tencent első játékai között, amivel a konzolt használni lehet, a következő címek is megtalálhatók: League of Legends, FIFA Online 3, NBA 2K, Monster Hunter, Need for Speed. A gépet úgy fejlesztették, hogy ne csak online működjön, viszont ha van netkapcsolat, akkor akár arra is van mód, hogy a saját játékunkat élőben streameljük másoknak.

Az online játékok piaca Kínában is egyre nagyobb: becslések szerint 173 millióan játszanak, és három emberből kettő fizetni is hajlandó a tartalomért. Igaz, egyelőre az átlagos költés még alacsony, és ezért Kína csak a második az USA után, ha a piac bevételeit nézzük; de éves szinten még így is 2,14 milliárd dollárról van szó, ráadásul hatalmas a növekedési potenciál.