- 2014. június 3., 15:05
A vállalat saját becslése szerint idén legalább 130 olyan táblagép érkezik, amelyben Intel szív dobog majd.

A vállalat saját becslése szerint idén legalább 130 olyan táblagép érkezik, amelyben Intel szív dobog majd.

Amíg az Intel az asztali számítógépek és notebookok piacán közelít az egyeduralom felé, addig a mobil szegmensben nem sok babér terem számára. A vállalat persze kétségbeesetten próbál változtatni ezen; a múlt héten derült ki például az, hogy az Intel a Rockchipnek is licenceli az Atom processzorait, hogy rajta keresztül betörhessen a legnagyobb növekedést felmutatni képes kínai piacra is.

Arra valószínűleg nem számíthatunk, hogy az Intel processzorai okostelefonokban is megjelennek, a tabletek között azonban sok újdonság érkezhet – itt a Computexen is rengeteg, tíznél is több új inteles tablet mutatkozott be, és az Intel arra számít, hogy az év végéig összesen 130 olyan modell jelenik meg, amelyben saját architektúrája dolgozik. Az Intel malmára hajthatja talán a vizet, hogy 64 bites chipekkel is rendelkezik, így teljesítményben egyelőre a riválisok (ARM) fölé tud ígérni, ráadásul az Atom egy személyben alkalmas arra, hogy teljes értékű Windows 8.1-et és Android OS-t is kiszolgáljon egyszerre, akár egy gépben is. A 130 ezzel együtt is elég nagy számnak tűnik, de év végére kiderül majd, hogy az Intel volt-e túl optimista, vagy inkább mi pesszimisták.

Címkék