- 2014. június 4., 10:36
Egy speciális üveg húzza szét a képet úgy, hogy úgy tűnjön, egy állított felülettel van dolgunk.

Egy speciális üveg húzza szét a képet úgy, hogy úgy tűnjön, egy állított felülettel van dolgunk.

Az Intel 3D-s kamerájáról és a hozzá kapcsolódó, gesztusokat érzékelő rendszerről már írtunk, az Intel azonban a modult egy másik rendszernél is felhasználta, mégpedig egy virtuális, 3D-s interfésznél. Ebben a felállásban a gombokat kirajzoló rendszer tűnt az érdekesebbnek (amit viszont nem az Intel, hanem egy japán cég fejlesztett ki), amely egy LCD és egy speciális üveglap segítségével azt a hatást tudja elérni, mintha a megjelenített gombok nem az üveglap síkjában lennének, hanem felette lebegnének (ez a képen sajnos nem jön át). A kamera feladata „csupán” az, hogy érzékelje, mikor nyomjuk meg a gombokat.

Az előző cikkünkben már említettük, hogy a kamera eléggé érzékeny volt arra, hogy milyen messziről mutogattunk, ezért talán nem meglepő, hogy az érzékenységgel itt még rendesen voltak gondok. Viszont ha a kamera egyszer már érzékelte, hogy megnyomjuk az adott gombot, akkor utána már minden flottul ment, az LCD-n megjelenő animáció alapján „szétfoszlott” az ikon a levegőben, ha pedig olyan parancsot akartunk megnyomni, amit nem volt szabad, akkor kaptunk egy szép nagy piros X-et a piktogram elé.

Persze rákérdeztünk, hogy az a megoldás milyen előnyöket rejt egy teljesen normális kapcsolópanel alkalmazásával szemben; a válaszban az őszinteség volt a meglepő, ugyanis az Intelnél is pontosan tudták, hogy a „cool” faktoron kívül az égvilágon semmi. Persze ettől még nem gond, hogy ilyen fejlesztések is készülnek, mert sosem lehet tudni, hogy miből kerülnek ki a legjobb ötletek…

Címkék