- 2012. szeptember 2., 12:38
A kínai gyártó belépő szintű mobilja slágergyanús, legalábbis, ha tényleg 50 ezer forint körüli áron kerül a bolto

A kínai gyártó belépő szintű mobilja slágergyanús, legalábbis, ha tényleg 50 ezer forint körüli áron kerül a boltokba.

A Huawei standján megnéztük a G300 utódját, a G330-at. A mobil külseje alapján nyomokban sem emlékeztet a G300-ra: az utód vékonyabb és karcsúbb is lett, formavilág pedig sokkal szögletesebb. Mondanánk, hogy a Samsung Galaxy termékvonalára emlékeztet, de az Apple-nek papírja van arról, hogy a Galaxyk meg az iPhone-ra emlékeztetnek, tehát a G330 is olyan iPhone-os lett. Csak nincs rajta lent középen gomb, más a mobilon a felirat, az oldalsó kezelőszervek is máshova kerültek, és a készülékház sem fémből, hanem műanyagból készült. De, lényeg a lényeg: az anyagválasztás és az összeszerelés erős legfeljebb erős közepes, és nem igazán reménykedhetünk abban hogy a végleges termék esetében ez jobb lesz, mert a Huawei már novemberben szeretné piacra dobni a telefont, így nem sok idő van az áttervezésre.

A mobilban, csakúgy, mint a G300-ban, 1 GHz-es processzor dolgozik, de hatalmas különbség, hogy a G330-ban már két processzormag látja el a feladatokat. Nem véletlen, hogy az OS megfelelő sebességgel futott – azt nem mondjuk, hogy akadozásokkal egyszer sem találkoztunk, de az Ice Cream Sandwich stock UI-t teljesen kényelmesen tudtuk használni. A kijelző 4 colos, felbontása pedig 800×480 pixel – ez éppen az a párosítás, amikor még nem érezzük kevésnek a képpontok számát. A telefonba 512 MB RAM és 4 GB ROM került, HSPA adaptere 5,76 Mbps-os, és nemcsak hátsó, hanem első kamerát is kapunk, így a Skype-olásnbak sincs akadálya.


Kíváncsian várjuk, hogy itthon melyik szolgáltatónál lehet majd megvásárolni a készüléket (a Vodafone jó tippnek tűnik), amely, ha valóban kedvező árcédulát kap, akkor a karácsonyi szezonban idehaza is nagy sikerre számíthat.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
2020. október 15., 12:00