- 2016. szeptember 1., 08:53
Láthatóan még mindig senki nem tudja, hogy egy átlátszó kijelző mire jó, de jó próbálkozások már vannak.

Többek között azért szeretjük a kiállításokat, mert sokszor látjuk, ahogyan egy prototípusból életképes termék születik. Persze sokszor évekbe telik, mire egy ki(sem)dolgozott koncepcióból valóság lesz, úgyhogy a türelem nem árt szemlélődés közben. Az átlátszó kijelző egy olyan valami, ami elég régóta mozgatja a gyártók fantáziáját, többek között a Samsung és az LG is épített már olyan vitrint, amelynél ezt a megoldást használták. Sőt, a Sharp egyik prototípusát legutóbb Tokióban valós környezetben, az egyik metróállomáson is megnéztük – és elégé csalódtunk.

A tavalyi CEATEC-en a Panasonic is csatlakozott azon gyártó sorába, akik az átlátszó kijelzőt valamilyen módon fel szeretnénk használni. A japán gyártó egyik jövő projektjének keretén belül néztük meg, hogy milyen lesz egy konyha 2018-ban, és ekkor láttuk a falba épített panelt (videó róla itt). Most sikerült kicsit továbbgondolni a koncepciót, az OLED-et immáron egy szekrénybe építették be, amivel alighanem sikerült kimaxolni a technológiában és a dizájnban rejlő lehetőségeket.

A klasszikus polcszerkezet és a fa kiváló harmóniát alkot a csúcstechnológiás kijelzővel (és ezt nem a sajtóközleményből vettük, tényleg!), és simán el tudjuk képzelni, hogy az ötletet pár éven beül sikerül olyan szintre fejleszteni, hogy az élőben is megfelelő képminőséget produkáljon. Az OLED-technológia ráadásul nemcsak azért nagyon jó alap egy átlátszó kijelző megépítésére, mert elég vékony, hanem azért is, mert kiváló a fényáteresztő képessége.

A korábban látott vitrineknél visszatérő probléma volt, hogy a benne lévő tárgyat csak erős fényben lehetett jól látni, nos ez a szekrénybe oltott tévénél túl nagy problémát nem okozott – persze minden fény nem jut át a panelen, de a fenti videó is tanúsítja, hogy számottevő sötétedéstől nem kell tartani. Hogy mikor lesz ebből kereskedelmi termék? Tippünk az, hogy legkorábban pár év múlva!

Címkék