- 2014. február 24., 10:56
Régi jó ismerősünk az Alcatel OneTouch, aki most a középkategóriába szeretne betörni az Idol 2 telefonokkal.

Régi jó ismerősünk az Alcatel OneTouch, aki most a középkategóriába szeretne betörni az Idol 2 telefonokkal.

Az okostelefonok térhódítása nem tett jót az Alcatel OneTouchnak, a korábban olcsó készülékeiről ismert cég sokáig nem tudta, hogy álljon a megváltozott piachoz. Mostanra viszont kezd magára találni, és a felejthető, szuperolcsó készülékek mellett egyre érdekesebb eszközökkel is kísérletezik. Közben persze arról sem felejtkezik meg, hogy a bevételek nagy része a középkategóriából származik, így az Idol 2 sorozat igen fontos lehet a jövőben a cég számára.

A most bemutatott két eszköz közül az Idol 2 egy 720p-s, 5”-os IPS kijelzőt kapott, belsejében pedig egy négymagos, 1,2 GHz-es processzor dolgozik. A készülék két verzióban, sima 3G-s illetve LTE-s modemmel is piacra kerül (az utóbbi az Idol 2 S), az előbbi 199, az utóbbi 249 euróért. Tudásszintje alapján kifejezetten ígéretesnek tűnik a telefon, ugyanis NFC chip, 8 Mpixeles kamera és 7,3 mm-es vastagság tartozik hozzá.

A másik okostelefon az Idol 2 Mini, és ahogy a névből is látszik, ez a kisebbik testvér, 4,5”-os qHD képernyővel. Belül nincs nagy különbség, ebben is 1,2 GHz-es négymagos processzor dolgozik és ebből is létezik 3G-s és S utótagú LTE-s változat. Az NFC, a 8 Mpixeles fényképezőgép ebben is megtalálható, de vastagsága már 8,5 mm. A mobil 169 illetve 209 euróba kerül majd.

Mind a négy Idol 2 Android 4.3-mal kerül piacra, de az Alcatel már előre megígérte a 4.4-es frissítés kiadását.

Címkék