Boltokba kerülhet az átlátszó OLED kijelzős Samsung notebook



02-05
A CES-en bemutatott IceTouch kijelzőjénél sokkal nagyobb, 14 colos OLED panel kerülhet a Samsung egyik csúcsnoteszébe.

A CES-es tudósításunkban már beszámoltunk a Samsung IceTouch nevű MP3 lejátszójáról, amelyet kézbe ugyan nem foghattunk, de így is nagyon érdekesnek találtunk, kijelzője ugyanis átlátszó, ráadásul OLED. A Samsung a CES-en az Engadgetnek egy ugyanilyen, persze nagyobb, 14 colos, panellel szerelt notebookot is megmutatott (sajnos senki másnak, így a gépet mi sem nézhettük meg).

Természetesen mindkét esetben prototípusról volt szó, ám azt már Las Vegasban tudni lehetett, hogy az MP3 lejátszóból valamikor kereskedelmi termék is lesz. Most kiderült, hogy az a valamikor az még az első félével jelenti, s az is biztosnak látszik, hogy a zenelejátszó ára 350 dollár körüli lesz. Emellett egyre valószínűbb, hogy a noteszgép is túllép a koncepciótermék státuszon – megjelenésére azonban többet, kb. egy teljes évet kell még várni.



Hozzászólás

Belépéshez email címedet vagy felhasználónevedet használhatod. Javasoljuk, hogy email címmel lépj be.
A rendszer a kis- és nagybetűket megkülönbözteti.