Megegyezett a Samsung és a Sharp
Címkék:
02-08
Korábban mindkét gyártó bepanaszolta a másikat szabadalmi jogok megsértése miatt.Úgy tűnik, hogy a Samsung és a Sharp megegyezett egymással, közel három évnyi huzavona után. Korábban a Sharp és a Samsung is LCD-tévékkel, monitorokkal illetve mobiltelefonokkal kapcsolatos szabadalmi jogok megsértése miatt panaszolta be a másik gyártót amerikai, európai, japán illetve dél-koreai szervezeteknél, amelynek eredményeképpen Amerikában mindkét márka több termékének a forgalmazását betiltották például.
A megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a felek nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy a dolog inkább a Sharp számára kedvező.
Kapcsolódó anyagok:
- Márciusban érkeznek a Samsung 3D tévéi
- Androidos netbookkal készül a Samsung
- Akciós netbookal indít a Samsung
- Samsung Monte: olcsó, dizájnos érintőképernyős telefon
- Samsung S2 – Michael Jackson Edition
- Boltokba kerülhet az átlátszó OLED kijelzős Samsung notebook
- Újabb hajlékony LCD-panel készül
- 2 Tbájtos HDD a Samsungtól is
- Magyarországon is elérhetők a Samsung netbookok és noteszgépek
- Minden, amit a 3D-ről tudni érdemes














Hozzászólás