Képek és videók a Microsoft iPad-gyilkosáról
03-08
Úgy tűnik, egyre közelebb jut a befejezéshez a Microsoft Courier névre hallgató táblagépe – az, ami helyett a CES-en a HP Slate-et bemutatták.A Courierről az első képek még tavaly ősszel jelentek meg, most viszont az Engadgeten valódinak tűnő exkluzív fotók és egy videó is megjelent – ez alapján pedig az iPadnak van mitől tartania.
A Courier a hírek szerint két körülbelül 7”-es érintőképernyőből áll, és összecsukva körülbelül akkora lesz, mint egy 13×18 cm-es fénykép – tömegét pedig kevesebbnek ígérik 450 grammnál is. Operációs rendszerként a Windows Mobile 7 alapjait használja majd (azaz a Windows CE 6-ot), és természetesen ujjunkkal fogjuk majd vezérelni. A hardver alapját a Tegra 2 adja majd, a piacra kerülés időpontját pedig harmadik-negyedik negyedév közelébe teszik.
További infók:
Kapcsolódó anyagok:
- Német táblagép Tegra 2-vel
- Apad – iPad Androiddal
- Androidra vált az ASUS
- PalmPad lesz a HP tabletjének neve?
- LePad – a Lenovótól
- Újabb kilenc országban kezdődik meg az iPad forgalmazása
- Két táblagép piacra dobását tervezi az Acer
- HP tablet Androiddal
- Táblagéppel készül a RIM is
- Windows XP downgrade 2020-ig?














Hozzászólás