Ismét változik az Intel processzorok tokozása
A Bit-tech értesülései alapján a 2011-ben esedékes generációváltásnál, amely az intel Tick-tock stratégiájának értelmében a ma is használatos 32 nm-es csíkszélességgel készült processzorokat tartalmaz majd, megváltozik a CPU-k tokozása is. A jelenleg is használt LGA1156-os socket helyett a mainstream kategóriában az LGA1155 érkezhet, míg a hardcore felhasználóknak szánt termékvonal esetében az LGA2011-es foglalatot váltja az LGA1366-ot.
A Clarkfield illetve Lynnfield magos CPU-kat leváltó Sandy Brdige-ek kettő- illetve négymagos kiépítésben, 65 illetve 95 wattos TPD-vel készülnek majd, és támogatni fogják mind a Turbo Boost, mind a Hyper-threading technológiát. A processzorok mindegyike integrált videovezérlőt is tartalmaz majd, amely a mostani megoldással ellentétben már nem a CPU-val egybetokozott, de különálló magot jelent, hanem a videovezérlő teljesen a processzormagba költözik. A processzorokhoz természetesen új lapkakészlet is jár, ezek a P67, H67 illetve H61 lesznek. A legnagyobb érdekesség az, hogy jelen állás szerint az Intel továbbra sem tervezi az USB 3.0 integrálását, a P67-ben illetve a H67-ben viszont legalább SATA 6Gbit/s-os csatlakozók lesznek, igaz, egyelőre nem tudni, hogy mennyi. A H67 és H61-es lapkakészletek további érdekessége, hogy a Blu-ray lemezeken tárolt tartalom továbbításához szükséges Protected AV Path is megtalálható bennük.
A hardcore felhasználóknak szánt Patsburg 2011 harmadik negyedévében érkezhet, ez a termékcsalád az LGA2011 foglalatot használja majd. A processzorok integrált négycsatornás DDR3 memóriavezérlővel illetve, integrált, 32 sávos PCIe 3.0 vezérlővel készülhetnek.
- USB 3.0 a következő Intel lapkakészletekben?
- Közös Intel-Nokia kutatóközpont nyílik
- Még idén megérkezhet a Qualcomm 1,5 GHz-es processzora.
- Még karácsony előtt érkeznek az Intel új SSD-i
- Az Intel új megoldásával lézerek válthatják fel az elektromos jeleket.
- Az Intel távirányítója felismeri használóját
- ARM-alapú táblán dolgozik a Nokia?
- Samsung processzor az iPad-ben és az iPhone-ban
- Hivatalos a Google TV is
- 25 nm-es Intel SSD-k jönnek














Hozzászólás