- 2011. február 21., 19:49
Már korábban is pletykáltak a kijelzőről, amely most már egészen biztosan létezik. Pontos paraméterek később.
Hirdetés

A Samsung megerősítette, hogy mérnökeinek sikerült kifejleszteni egy szemüveg nélküli 3D kijelzőt, ami mobil termékekben – mobiltelefonokban és médialejátszókban – jelenhet meg. Az 5,2 colos apróság AMOLED típusú, és abban az értelemben az LCD-kijelzőkhöz hasonló módon működik, hogy az AMOLED képpontok minden alpixel esetében fehér fényt bocsátanak ki, a színeket az pedig az előttük elhelyezett színszűrő segítségével állítja elő a panel.

A Samsung tájékoztatása szerint a kijelző vastagsága 1 milliméter, azt azonban nem tudni, hogy ez a vastagság tartalmazza-e az érintésérzékeny felületet, vagy azt még külön erre kell rászerelni. (A Samsung korábbi, mobiltelefonokba szánt AMOLED paneljeinek éppen az volt az egyik előnye, hogy már eleve tartalmazták a kapacitív felületet, visszalépni nyilván nem szeretne a koreai gyártó.)

A panel parallax barrier technológiát használ a bal és a jobb szemnek szánt kép szétválasztásához, azaz éppen úgy működik, mint a Sharp illetve az LG korábban bemutatott kijelzői, amelyek azóta mobiltelefonokban is debütáltak. A Samsung 5,2 colos kijelzője 95%-os hatékonysággal működik (azaz a crosstalk mindössze 5%), azonban még legalább hónapokig nem kerül be kereskedelmi forgalomban is kapható termékbe, bemutatkozása ugyanis csak a Los Angeles-i SID 2011 rendezvényen várható, amelyet idén május 1 közepén rendeznek meg.