Tavaly több okostelefon készült, mint PC
A tavalyi évben több olyan fordulat is történt, amely meglepőnek is nevezhető. Ezek egyike, hogy a gyártók által leszállított okostelefonok mennyisége nagyobb volt, mint a PC-ké.
A Canalys piackutató számításai szerint a gyártók a 2010-es évi 300 milliós darabszámot 63%-kal múlták felül a tavalyi év során, kb. 488 millió okostelefon készült összesen. A PC ipar is növekedett, azonban csak jóval kisebb mértékben, mindösszesen 15%-kal. Ez azt jelenti, hogy év végére 415 millió számítógép készült. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy jelentősen sikerült lepipálniuk az okostelefonok gyártóinak a PC-gyártók termelését.
Mivel a növekedés az idei évben is hasonló mértékű lehet, nem valószínű, hogy csökkeni fog a két iparág termelése közötti különbség, sőt, inkább az várható, hogy a mobil eszközök még inkább elhúznak. Főleg, ha a táblagépeket is a mobil kütyükhöz számoljuk, nem pedig a számítógépek közé.
- Teljesen elgurult a gyógyszer az Apple-nél
- HTC One a Telenornál is
- Kicsi, de gyors SSD az Innodisktől
- 576 PPI-s Mirasol kijelző
- Kindle Fire HD-k 170 országban
- Hivatalos a HTC Desire 600
- 5 colos hajlékony OLED az LG-től
- Tovább mutációk Galax S 4-re alapozva
- Robbantott a Galaxy S 4
- Google I/O 2013: Fehér Nexus 4 Android 4.3-mal?







