Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Panasonic Convention 2012

2012. február 21. - spidermanSzólj hozzá!

02-21
A Panasonic Hamburgban mutatta be idei termékeit, valamint 2012-re érvényes stratégiáját.

A Panasonic Europe 2012-ben ünnepli 50. születésnapját, amelynek alkalmából a szokásos évi rendezvény Hamburgba költözött – fél évszázaddal ezelőtt a német városban nyitott meg az első európai iroda. A japán gyártó szép sikereket ért ez 50 év alatt: tavaly a plazmatévék piacán 42%-os piaci részesedésre tett szert, a kompakt kamerák piacán megszerezte az első helyet, a G sorozat cserélhető objektíves rendszer forgalma pedig 16%-kal bővül az egy évvel korábbihoz képest.

A kétnapos eseményt megnyitó sajtótájékoztatót Laurent Abadie, a Panasonic Europe vezérigazgatója kezdte, aki a fenti adatok mellett több érdekességgel is szolgált. Például azzal, hogy a Panasonic 2018-ra a leginkább környezettudatosan működő vállalat szeretne lenni. Ehhez hasonló kijelentést persze több másik gyártó is tett az elmúlt években, így érdekes harc bontakozhat ki – amelynek persze csak nyertese lehet, az ugyanis mindenkinek jó, ha a gyártók egyre zöldebb és zöldebb arculatot tudnak kialakítani.

A Panasonic több olyan demó helyszínt is kialakított, ahol a környezettudatos életmódhoz kapcsolódó technológiáit mutatja be, a Tokióban található ECO házba 2010-be mi is ellátogattunk. 2012 azonban minden eddiginél jobb alkalmakat hoz ahhoz, hogy ezek a technológiák előtérbe kerüljenek, hiszen foci EB és olimpia is lesz. A Panasonic utóbbi esemény hivatalos támogatójaként és együttműködő partnereként igyekszik is kihasználni a lehetőségeket: a vállalat a londoni Blackfriars metróállomás partnereként egy nagy volumenű beruházáshoz kezdett a London Network Railllel közösen. Az állomás fölé gigantikus, napelemmel borított tető kerül, amely 4400 paneljével elkészültekor a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz. A megtermelt energia segítségével az állomás éves energiaszükségletének a felét tudja majd a Panasonic biztosítani.

Abadie beszéde végén két fontos, az európai piacra vonatkozó bejelentést tett: a Panasonic 2012-ben piacra dobja víz-, ütés- és porálló androidos telefonját, az ELUGA-t, és bevezeti a hagyományos megoldásokhoz képest negyvenszer tartósabb, és csak ötödannyit fogyasztó LED-es izzókat.

A tévéstratégiát Kazuhiru Tsuga ismertette. Az első és legfontosabb, amit megtudtunk, az az volt, hogy a Panasonic 2012-be szemléletet vált, és szakít a plazma technológiát egyértelműen az LCD-k fölé helyező nézettel. A lépés a plazmatévék piacának csökkenése miatt várható volt, és elmondhatjuk, hogy a japán gyártó valószínűleg az utolsó pillanatban, de még éppen időben lépte meg ezt. A kommunikációban a jövőben a plazmatévé kiváló képminőséget nyújtó alternatívaként persze továbbra is fontos szerepet kap, már csak az LCD-tévékkel teljesen egyenrangú félként. Az LCD-k esetében a Panasonic az IPS technológia nyújtotta kiváló színekre, a jó képminőségre, az alacsony fogyasztásra és idővel a 4K×2K felbontásra koncentrál majd. (A gyártónak 2012-ben nem lesz még 4K×2K-s tévéje, azonban 20 colos, ekkora felbontású kijelzője van a professzionális szegmens, elsősorban az AV ipar illetve az orvosi műszerek számára.)

A tévéstratégia fontos részeként a 2012-es modellek háromnegyede 3D megjelenítésre képes, a tévék 70%-a pedig 40 colos vagy nagyobb képátlójú. Idén természetesen 3D tartalom is érkezik a tévékre, az EuroSporttal közösen a Londoni Olimpiai Játékokról élő 3D közvetítés is lesz, a Viera Connectre pedig érkezik a sportcsatorna IPTV/VOD alkalmazása, az EuroSport Player. Nem túl meglepő módon a Panasonic célja (is) az, hogy a kulcsfontosságú technológiára építkezve (Viera, Lumix, Diga) okos és környezettudatos termékekkel a tévézési szokásokat megreformálja. Ennek egyik fontos momentuma, hogy a tévé a megszokott szerepéből kilépve interaktív kommunikációs eszközzé váljon, rengeteg internetes tartalommal.

Új technológiák

Azt már megszokhattuk, hogy a Panasonic évről évre új verzióját mutatja be a Neo Plasmának, ez 2012-ben sincsen másképpen. Egészen elképesztő ugrás ugyanakkor, hogy a korábbi 600 helyett 2500 Hz-es képfrissítést tudnak a legjobb modellek (Neo Plasma 2500). LCD fronton is nagy ugrást jelent az 1600 Hz-es megjelenítés – amiről azonban tudni kell, hogy valójában 200 Hz-es vezérlést takar, amely csak a nyolcfázisos pulzáló háttérvilágítás miatt „tűnik” 1600 Hz-esnek. Plazma fronton a 24576 árnyalat/alpixel, az LCD-k esetében pedig az 1,4 ms-os válaszidő és a precíz overdrive vezérlés jelentenek még technológiai újdonságot 2012-ben.


Nemcsak a kép, hanem a hang is 3D-s lesz azonban, a gyártó új házimozi rendszerei képesek lesznek virtuális 3D hatás keltésére is.

Smart VIERA

A Panasonic a 3D mellett idén az okostévé funkciókra és a felhasználói élményre koncentrál – utóbbi azonban nem feltétlenül azt jelenti, amire elsőre gondolhatnánk: nem új vezérlési módok bevezetéséről van ugyanis szó, hanem arról, hogy a meglévő technológiákat igyekszik a Panasonic átalakítani úgy, hogy azok segítségével az eszközök kezelése minél egyszerűbb legyen. Jó példa erre a kép- és videomegosztás a telefon és a tévé között: az androidos alkalmazás letöltése és a szükséges beállítások után a képnézegetőből egyetlen mozdulattal lehet például kitenni a képet, videót vagy internetes oldalt a tévére. A közösségi média is fontos szerepet kap: a Skype mellé jön a Justin Timberlake nevével (is) fémjelzett MySpaceTV, amely a legfrissebb információk szerint akár magára is találhat, állítólag már több, mint egy millió felhasználója van.

A Panasonic a normál távirányító mellé egy érintőpaneles változatot is bevezet, ami a felsőkategóriás modellekhez alapból jár majd.

A 2012-es termékpaletta fejlesztésekor az öt pillér, amire a mérnökök támaszkodtak, a következő: Easy operation (azaz könnyű kezelhetőség), Design, Networking, ECO és képminőség. A könnyű kezelhetőségről már esett szó, a dizájnra pedig a CES-en tértünk ki: idén végre a Panasonic is szakított a konzervatív nézettel, és az új tévék dizájnban is magasra teszik a lécet. A Networking az eszközök kapcsolódását jelenti, többféle vezeték nélküli szabvány szerint (DLNA, AirPlay, Bluetooth, WiFi). A Panasonic termékei a WiFi Directet is támogatják már, így az okostelefon akár router nélkül is tud a tévére kapcsolódni.

Új Viera tévék

A termékpaletta érdekessége, hogy a legtöbb modell (75%) 3D-s, és nemcsak a plazmatévék, hanem az LCD-tévék is elérhetők már nagyobb képátlóval. A képméret növekedése azonban nemcsak az LCD-knél figyelhető meg, például az ST50-es 3D plazma széria is megvásárolható már 65 colos méretben, amivel a Panasonic a közepes árkategóriában is kínál gigászi képátlót. A csúcsmodell szerepét természetesen a VT50 tölti majd be, amely a gyártó reményei szerint a 3D referenciakészülék szerepét tölti majd be az iparágban, éppen úgy, mint elődei a VT30 és a VT20. LCD fronton a korábbi 42 colos maximális képméret helyett az LCD-k esetében immáron 47 és 55 colos változatokat is választhatunk, legalábbis a profi szériákból, így például a 3D-s DT és WT szériákból.

Az előadás végeztével alkalmunk nyílt kipróbálni a gyártó 2012-es érdekességeit, a tapasztalatokról természetesen rövidesen beszámolunk!