- 2012. október 26., 13:59
Tim Cook szerint mindenki jobban jár, ha inkább egy iPadot vesz. Gyakorlatilag bármi helyett.
Hirdetés

A Microsoft táblagépe hivatalosan csak a mai naptól megvásárolható, azonban a legnagyobb riválisnak kikiáltott Apple ügyvezetője, Tim Cook máris elmondta véleményét a termékről. Az ítélet, nem meglepő módon nem túl pozitív, Cook ráadásul azt tanácsolja, hogy az emberek PC helyett is inkább iPadot vegyenek.

Az almás vállalat első embere Surface-ről alkotott véleményét annak ellenére mondta el, hogy még sosem használta a Microsoft táblagépét – de olvasott róla. Tim Cook valamit viszont nagyon „félreérthetett”, mert szerinte a legnagyobb gond az a Surface-szel kapcsolatban, hogy igazán jól semmire sem használható (értsd: egy öszvérmegoldásról van szó, amely sem teljes értékű számítógépként, sem tartalomfogyasztásra nem igazán alkalmas), holott ez nem igaz. A Windows RT éppen azért született meg, hogy a Microsoft ne a „nagy és nehéz”, teljes értékű Windows 8-at adja a táblagépes világnak, hanem annak egy tartalomfogyasztásra kihegyezett változatát. (Tim Cook azért még azt is hozzátette (ha esetleg valakinek nem lenne egyértelmű), hogy a felhasználói élmény ezzel szemben az iPadon hihetetlenül jó.)

Cook beszélt az iPad miniről is, amely szerinte nem fogja csökkenteni az iPadok eladási adatait. Helyette arra számít, hogy az emberek egy része most már PC helyett is inkább táblagépet vásárol majd, legalábbis Cook szerint a PC-t vásárolók igen nagy része jobban járna egy tablettel, egészen pontosan egy iPaddal – vagy esetleg egy Macintosh-sal.

Ha nem ismernénk az Apple-t, könnyen azt gondolhatnánk, hogy a vállalat vezetése megijedt. Az iPhone 5 és a tegnapelőtt bemutatott iPad mini valamint iPad érkezéséből ugyanis azt szűrhetjük le, hogy az Apple elvesztette technológiai vezető szerepét a számára legfontosabb piacokon. Azaz többé már nem az Apple határozza meg a trendet, helyette kénytelen igazodni hozzá. Jó példa erre az iPhone 5 nagyobb és immáron 16:9-es képarányú kijelzője valamint az iPad mini is, amely több, mint valószínű, hogy csupán kényszerből született meg. De említhetnénk a negyedik generációs iPadot is, hiszen esetében sem beszélhetünk érdemi, a felhasználók életét nagy mértékben befolyásoló új képességekről.

Ha ez huzamosabb ideig így marad, az az Apple számára komolyan visszaüthet; a vállalat imidzse ugyanis éppen arra épül, hogy az almás termékek felhasználói mindig a többiek előtt járnak, mindig többet és mindig jobbat kapnak a pénzükért. Ugyan a felhasználók hűsége még évekig magasabbra és magasabbra repítheti az Apple-t, a mostani folyamatok alapján nem elképzelhetetlen, hogy egyszer ez a lufi is kipukkad…

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 30., 14:04
2021. január 29., 09:05