- 2014. április 17., 12:23
Nem túl meglepő módon máris sikerült feltörni a Samsung csúcstelefonjának egyik legérdekesebb biztonsági funkcióját
Hirdetés

Az Apple tavaly az iPhone 5S-sel együtt vezette be az ujjlenyomat-olvasót, és sokan már akkor teljesen biztosak voltak benne, hogy a legnagyobb rivális Samsung is követni fogja a vállalat példáját. Ez így is lett, a Samsung a Galaxy S5 Home gombjába építette be a biometrikus azonosításra alkalmas modult – amely, mint kiderült, nem nyújt feltörhetetlen védelmet.

A bejelentés persze aligha érhetett meglepetésként bárkit is, hiszen az Apple telefonjánál is szinte pillanatok alatt feltörték a védelmet. Az elkövető nem más volt, mint a német Security Research Labs, amely annak idején az iPhone 5S védelmét is ügyesen megkerülte. A Galaxy S5-nél alkalmazott módszer ugyanaz volt: a felhasználó ujjlenyomatát egy pohárról lopták el, és ennek segítségével készítettek egy 3D-s verziót (egy 3D-s nyomtató segítségével), amivel sikeresen feloldották a telefon védelmét. A teljességhez hozzá kell tenni persze, hogy a módszer manapság még elég hi-tech megoldásnak számít, ráadásul az ujjlenyomattal csak akkor lehet kezdeni bármit is, ha a tolvaj a telefont is ellopja – az pedig kevésbé valószínű, hogy ezt a tulajdonosa nem veszi észre elég gyorsan.

Aggodalomra adhat okot a Samsung telefonja esetében ugyanakkor, hogy az SRLabs munkatársai állítólag korlátlan számú próbálkozást tudtak végrehajtani – ami azért érdekes, mert a barcelona Mobile World Congressen kint lévő prototípusoknál ez nem így volt, néhány sikertelen próbálkozás után a készülék letiltott, és csak a biztonsági kód beírása után engedett tovább. Ez a hiba tehát valószínűleg csak figyelmetlenségből került a firmware-be – ami nyilván szintén nem megnyugtató, de legalább egyszerűen orvosolható problémának tűnik. A Samsung az ujjlenyomat-olvasóval egyébként nemcsak a telefont, hanem alkalmazásokat is tud védeni, így többek között a PayPal fiókhoz való hozzáférést is lehet a modul segítségével biztosítani – vagyis ha a telefon rossz kezekbe kerül, akkor adott esetben elég nagy anyagi kárt is lehet vele okozni tulajdonosának.

A Samsung egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, szakértők azonban arra számítanak, hogy mivel jelenleg kettőből kettő (ráadásul csúcs)készüléket sikerült gyakorlatilag napok alatt feltörni, a felhasználók bizalma meg fog inogni az ujjlenyomat segítségével történő azonosítással kapcsolatban.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00