- 2014. április 22., 17:50
A HTC képalkotásért felelős üzletágvezetőjének nyilatkozata szerint a cég számára elsődleges fontosságú a selfie.
Hirdetés

„A HTC uralni szeretné a selfie-k piacát, így sokkal több energiát fog az ilyen irányú fejlesztésekbe fektetni. Egyes piacokon a telefonokkal készített fotók 90%-a selfie.” Ezek Symon Whitehorn szavai, aki a HTC képalkotásért, kamerákért felelős részlegét vezeti, és az Vodafone UK blogjának adott interjút.

Ebben egyrészt kiáll az alacsonyabb felbontású Ultrapixel érzékelők mellett a Samsung féle Isocellel szemben, másrészt elmondta, hogy a HTC számára nagyon fontos a szoftveres utómunka is – ennek köszönhetik többek között azt, hogy az M8-ból elhagyhatták az optikai képstabilizátort. Whitehorn szerint egyébként már régen képesek lennének a 4K felbontásra is, de ennek bevezetésével addig várnak, amíg ezt valóban használni kezdik az emberek. A 4K ma nem szól másról, mint arról, hogy 8 Mpixeles a mozgókép, de ezen kívül a legtöbb embernek nem jelent semmit – leginkább azért, mert nincs is megfelelő képernyőjük hozzá.

Végül, de nem utolsó sorban érintették a selfie-k kérdését, ahol Whitehorn hangsúlyozta, hogy a HTC egy 5 Mpixeles kamerát szerelt az M8 elejére, amelyet az önarcképek készítésére optimalizáltak – és ez a jövőben is így marad.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00
2020. június 8., 10:00