- 2014. szeptember 1., 16:59
A Nokia HERE navigációs program is megjelenhet a Samsung telefonokon a két cég közötti megállapodás értelmében.
Hirdetés

A Samsung és a Nokia közötti együttműködésnek köszönhetően hamarosan a koreaiak telefonján megjelenhet az eddig erősen WP exkluzív HERE térkép és navigáció. Ez a megállapodás egy újabb lépés a Samsung számára, amivel igyekszik magát valahogy függetleníteni a Google-től – a Tizen nem jött be, a Bada nem jött be, a dedikált Samsung fiók és alkalmazásbolt sem vonzza a tömegeket, a HERE viszont egy valós alternatívát nyújt a Google Térképpel szemben. Legnagyobb előnye rögtön az offline navigáció: a Nokia programjában ugyanis egész országokat tölthetünk le előre, hogy így aztán a roaming veszélye nélkül közlekedhessünk külföldön. A navigáció történhet autóval, gyalogosan illetve tömegközlekedéssel (a módszerek támogatása persze nem mindenhol egyforma).

Az együttműködés egyelőre azt jelenti, hogy a HERE bétája kizárólag a Samsung Galaxy eszközein lesz majd elérhető, mégpedig akkor, amikor a Gear S okosóra is megjelenik – ennek oka, hogy a navigációs utasításokat erre is át tudjuk majd küldeni, így az óra vibrál majd, ha le kell szállnunk a buszról.

Mint említettük, az első időkben a Nokia HERE a Samsung mobilok kiváltsága lesz – de ahogy az ilyen dedikált programoknál már megszokhattuk, nem telik bele sok időbe, hogy a megfelelő APK fájlok felbukkanjanak máshol is. Ezekkel azért érdemes vigyázni, hiszen sosem lehet tudni, hogy mi lapul valójában egy ilyenben.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00
2020. június 8., 10:00