- 2014. október 14., 12:30
Az Apple egyik befektetője kéri, követeli az Apple 4K tévéjét. Legyen belőle sok, és kerüljön 1500 dollárba.
Hirdetés

Carl Icahn, aki nem is olyan régen egy jelentősebb Apple-részvényopciót vásárolt, most írt egy nem éppen hízelkedő, sokkal inkább követelőző nyílt levelet Tim Cooknak, az Apple vezérének. Benne az állt, hogy az Apple megjelenésére vár a nappalikban, tehát egy 4K-s (Ultra HD) tévére, amelyet legkésőbb 2016-ban be kellene mutatni.

De ez még semmi, ugyanis azt is várja, hogy a készülékek nagyjából 1500 dollárba kerüljenek (pénz beszél, ugye), és bemutatásának évében 12 milliót adjanak el az 55 és a 65 colos változatokból, egy évvel később pedig már 25-öt. Azt nem tudjuk, hogy OLED tévékről lesz-e szó, de a megjelölt ár alapján nem valószínű. Icahn nagy rajongója az Apple iTV-nek (ami csak nem akaródzik megjelenni), talán éppen azért fektetett a cégbe, hogy az eszköz végre megjelenjen. Az Apple helyzete sem könnyű persze, hiszen csak akkor tud piacra lépni egy ilyen termékkel, ha meg tudja különböztetni magát a piac többi szereplőjétől.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. december 2., 12:00
2020. június 5., 17:00