- 2014. október 21., 16:23
Van az úgy, hogy egyáltalán nem rossz a felhasználóknak, amikor az Apple kikényszerít valamit.
Hirdetés

Az Apple tavaly tulajdonképpen a teljes iparágat meglepte, amikor kiadta az iPhone 5s-t, hiszen a készülékbe nem kettőnél több maggal rendelkező rendszerchipet épített, hanem egy olyat, amely 64 bites utasításkészlettel is rendelkezik. Persze a processzorban rejlő lehetőségek kiaknázásához az is kell, hogy a hardver mellett a rajta futó alkalmazások is támogassák ezeket – azt viszont, egyelőre még, a programozók dönthetik el, hogy appjaikba beépítik-e a 64 bites utasításokat vagy sem.

A helyzet azonban hamarosan megváltozik, miután az Apple előírta, hogy az App Store-be 2015. február 1. után feltöltött alkalmazásoknak támogatniuk kell a 64 bites utasításkészletet is. Ettől a naptól egyébként az iOS 8 fejlesztőkészlettel való kompatibilitást is garantálni kell, de ez nem túl meglepő, ilyen feltétel a korábbi iOS-ek megjelenésekor is volt már. Bár a lépéstől nem várható, hogy a tisztán 32 bites alkalmazások egyik napról a másikra eltűnnek majd, erre valószínűleg túl sokat sem kell majd várni. Egyrészt az átállás nem túl nagy munka, másrést pedig a feltöltési korlátozás nemcsak az új alkalmazásokra vonatkozik, hanem azokra is, amelyeknek csak egy frissítéséről van szó. Ez a két dolog együtt garantálja, hogy minden olyan szoftver gyorsan meg fogja kapni a 64 bites kiterjesztést, amelyet készítői naprakészen tartanak. A már nem fejlesztett programok eltávolítását az Apple egyelőre nem tervezi, így továbbra is lesznek csak 32 bites utasításkészlettel rendelkező szoftverek az App Store-ban.

A 64 bites alkalmazások használatával a telefonok sebessége mellet az üzemidő is nőhet, így az Apple szigorával ezúttal a felhasználók nagyon is jól járnak. Feltéve, hogy iPhone 5s-t, 6-ot vagy 6 Plust használnak.

Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00