- 2015. augusztus 28., 15:04
Most először történt meg, hogy egyetlen nap során ennyien használták a közösségi hálót.
Hirdetés

Mark Zuckerber egy saját bejegyzésben említette meg, hogy augusztus 24-én hétfőn több mint egymilliárd ember használta a Facebookot, amelyre a közösségi oldal történetében most először volt példa. Ez nagyjából azt jelenti, hogy három FB felhasználóból kettő legalább egyszer felnézett az oldalra az adott napon – hiszen a legutóbbi adatok alapján a Facebooknak 2015 második negyedévének a végén már 1,49 milliárd felhasználója volt.

A Facebookot egyébként egy átlagos hónapban nagyjából 1,3 milliárd felhasználó látogatja meg legalább egyszer, viszont rendszerint naponta csak a regisztrál felhasználók kb. fele szokott megnézni rajta legalább egy dolgot. Még néhány érdekes adat: a Facebookon naponta 20 millió alkalmazást telepítenek a felhasználók, a megosztott cikkek, az ismerősök bejelölésének és az elküldött üzeneteknek a száma pedig óránként rendre eléri a 3, 6 illetve 9 milliót.

Címkék