- 2016. január 22., 16:25
Szegény embert az ág is húzza? Egyes fejlesztők bojkottálni akarják a Windows Áruházat a béna keresője miatt.
Hirdetés

Jelen esetben persze inkább arról van szó, hogy az említett szegény ember maga alatt vágja a fát: miközben a Microsoft számára igencsak fontos lenne, hogy az alkalmazásfejlesztőknek a kedvére tegyen, láthatóan mégsem tesz meg mindent, hogy problémáikat orvosolja.

A Windows Áruház keresőjének problémájára egy osztrák fejlesztő, Nikolaus Gebhardt hívta fel a figyelmet: az általa készített Irrlicht nevű szoftver (és más, általa készített program) letöltései ugyanis gyakorlatilag nullára estek a Windows 10 alatt. Ennek oka pedig az, hogy az Áruház keresőjében egyszerűen nem jelennek meg – mindegy, hogy melyik kulcsszóra próbál keresni a felhasználó. Amikor ezzel a problémával megkereste a Microsoftot, akkor egy előre elkészített konzervválaszt kapott, arról, hogy nincs befolyásuk az Áruház keresője által feldobott találatokra.

Mindezt persze elintézhetnénk egy legyintéssel, de úgy tűnik, hogy nem Gebhardt az egyetlen, akinek gondja van ezzel: többen is jelezték, hogy az ő programjuk is csak akkor bukkan fel, ha pontosan a címére keresnek – amikor pedig ezt jelezték, a Microsoft nem foglalkozott velük. Ez a hozzáállás csak akkor változott, amikor a panaszok elkezdtek nagyobb hullámokat kelteni a Redditen, de megoldás még nem született. Bár első ránézésre ez a fejlesztők baja, valójában a Microsoft az, akinek komoly problémát okozhat a hibásan működő kereső: a Windows Áruház kínálatban messze elmarad a Google és az Apple alkalmazásboltjától, ez pedig nagy hátrány a vásárlók kegyeiért folytatott harcban. A kevés vásárló miatt viszont a fejlesztőknek sem éri meg annyi energiát fektetni a platformba, így jön létre a redmondiak számára kellemetlen 22-es csapdája.