Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

A Sony Magyarországon is bemutatta idei újdonságait

03-04
A Sony újdonságai ezúttal gyorsan Magyarországra értek, bár megvásárolni csak pár hét múlva lehet a termékeket.

A japán gyártó az idei évben megjelenő termékeit először a Las Vegas-i CES-en mutatta be, február végén pedig már egy hazai rendezvényes is megcsodálhattuk a 2016-os tévéket és egyéb újdonságokat – köztük a cég legújabb lemezlejátszóját is.

A Bravia tévék között a csúcsot az XD94/XD93-as széria jelenti, amely kettős diffúzorral és Slim háttérvilágítással rendelkezik – a két újítás révén a local dimming a korábbinál pontosabb fényelosztást tesz lehetővé (Backlight Master Drive), amelynek képre gyakorolt jótékony hatása leginkább a HDR-ben rögzített felvételeknél figyelhető meg. A készülék indusztriális jellege nekünk kifejezetten tetszik; a Sony tévéi persze eddig sem voltak csúnyák, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az XD94/XD93 sorozat a Sony utóbbi években bejelentett készülékei között is a legszebb. Amit még a kábelek sem csúfítanak el, hiszen a hátsó kábelrendező minden vezetéket eltakar.

A sorozat természetesen technológiai újítások egész sorát is felvonultatja, így például új benne a képfeldolgozó chip, az X-tended Dynamic Range Pro pedig a Triluminous megoldással együtt a korábbihoz képest háromszor nagyobb fényerőt biztosít. A 4K felbontás ebben a kategóriában már alap, de egyébként a Sony esetében is az UHD felbontású modellek lesznek többségben, a Full HD néhány éven belül valószínűleg a belépő szintre fog korlátozódni.

A 75, 65 és 55 colos méretben érkező tévéhez idén egy új távirányító is jár majd, amely a Sonytól megszokott minimalista stílusban készült, viszont egy nagyon fontos új funkcióval is bír: immáron a hangutasításokhoz használatos mikrofont is tartalmazza.

Audio fronton a h.ear termék voltak fókuszban, a termékskála rögtön három új modellel, egy bluetoothos, zajszűrős fejhallgatóval (Wireless NC), egy bluetoothos fülhallgatóval (in Wireless) és egy bluetoothos hangszóróval (go) is bővült. Utóbbi a Google Cast technológiát és a Spotify-t is támogatja, vezérléséhez pedig nemcsak a telefont, hanem a rajta lévő érintőgombokat is használhatjuk.

Az EXTRA BASS (XB) termékek sorozata is ráncfelvarráson esett át; érkezett az MDR-XB650BT fejhallgató, az SRS-XB3 és SRS-XB2 vezeték nélküli hangszóró, valamint a GTK-XB7 hangrendszer. Ezeket a gyártó természetesen nemcsak zenehallgatáshoz ajánlja, hanem tévével, projektorral összekötve filmnézéshez is.

A bemutató egyik különlegessége az új lemezlejátszó volt: a PS-HX500 a bakelit korongok szerelmeseinek szívét fogja meghódítani (feltéve, hogy az nem áll meg a várhatóan 150 ezer forintos árcédula láttán). A lejátszó természetesen digitális és analóg kimenetekekl is rendelkezik, és érdekessége, hogy nemcsak lejátszani tudja a korongokat, hanem a hozzá mellékelt, PC-s alkalmazással azok eredeti hangminőségét megtartva digitalizálni is.

A termékekről, amint lehetőségünk nyílik rá, természetesen részletes tesztet is fogunk készíteni.