- 2016. március 23., 16:42
Nem a VR lenne az első, amit a pornó tesz népszerűvé – de azért várjuk ki, meddig tart a lendület.
Hirdetés

A VR szemüvegek vagyis a virtuális valóság szemüvegek egyre népszerűbbek, főleg amióta bárki fillérekből vásárolhat magának összehajtogatható, telefonnal életre kelthető verziót – sőt, volt már McDonald’s akció is, amely során papírszemüvegeket osztogattak. A filmstúdiót egyelőre még nem látták meg a technológiában rejlő lehetőségeket, és nem lennénk meglepve, ha ez egy jó darabig nem is változna. Éppen ezért egyes gyártók, köztük a Samsung és az LG is, azon vannak, hogy olyan kütyüket dobjanak piacra, amivel bárki csinálhat magának 360 fokban nézhető felvételeket. Idehaza a Samsung Ákossal is összeállt, akinek Még egyszer című klipjét a YouTube-on is meg lehet nézni 360 fokos verzióban (katt ide).

Persze már előre lehetett tudni, hogy a hasonló technológiai újdonságok iránt fogékony pornó ipar sem fog sokáig késlekedni, és valóban, több olyan mű is készült már, amelynél akár szét is nézhetünk a lakásban/autóban/folyóparton is, ha úgy tetszik. Mondjuk kérdés, hogy miért lenne kíváncsi bárki is az akció helyett arra, hogyan fújja a szél a sarokban álló tuja leveleit, vagy arra, hogy milyen kép lóg a falon. Mindenesetre a PornHub elindított egy aloldalt, amely a 360-as videókat gyűjti – a kínálat egyelőre még nem túl széles, de ez minden bizonnyal gyorsan fog bővülni, mivel a weboldal a BaDoinkkal állt össze a VR népszerűsítésére. Viszont a filmek nem 3D-sek; ennek pedig az az oka, hogy a BaDoink a tartalom ingyenes átengedésével nyilván nem jófejkedni akar, hanem arra rávenni a pornófogyasztókat, hogy az ingyenes, 2D-s tartalom helyett/mellett vásároljanak 3D-s videókat (is). Természetesen az alkotások nemcsak böngészőben nézhetők meg, hanem telefonon is, és már készül az Oculuson futó verzió is.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00