- 2017. április 27., 10:23
A nem top ligás gyártók telefonjai közül valószínűleg a OnePlus 5-öt várják a legtöbben. Kép már van róla.
Hirdetés

A kínai telefongyártók között ádáz harc folyik, amit kiválóan jelez, hogy évről évre cserélődnek azok a nevek, amelyek nemcsak az országhatáron belül, hanem Európában és esetleg az USA-ban is meg tudják állni a helyüket. A OnePlus egyike azon vállalatoknak, amelyek régebb óta benne vannak a nemzetközi keringésben is; ami persze nem véletlen. A gyártó készülékei általában fele annyiba kerülnek, mint a neves márkák zászlóshajói, dizájnban és tudásban mégis felveszik a versenyt a legjobbakkal is. A OnePlus következő telefonja OnePlus 5 névre hallgat majd; túl sok információ egyelőre nem kiszivárgott ki vele kapcsolatban, most viszont előkerült egy fotó, amely állítólag ezt a készüléket ábrázolja.

A telefon a OnePlus 3T utódja lesz (a 4-es számot gyakran átugorják az ázsiai gyártók, mivel rossz szerencsét tulajdonítanak neki), egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenthetik be. A képről az látszik, hogy a OnePlus 5 dizájnja nem fog radikálisan eltérni az előd formatervétől; néhány érdekes részletet viszont felfedezhetünk. Közülük az egyik az, hogy a kettős kamerarendszernél az objektívek nem egymás mellett, hanem egymás alatt helyezkednek el. (Vagy ha a telefont fektetve használjuk, akkor fordítva.) Ennél is érdekesebb talán, hogy nincsen ujjlenyomat-olvasó. Persze a szenzor biztos, hogy nem tűnt el, valószínűleg az előlapra (a kijelző alá) vagy esetleg a készülék oldalára, a bekapcsoló gombba költözik. Előbbi verzió lenne talán a jobb megoldás, de tekintettel arra, hogy ezt egyelőre a Samsung sem tudta megoldani, és az Apple-nek is meggyűlik a baja a technológiával, mi inkább arra szavaznánk, hogy az érzékelő oldalra kerül.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. augusztus 9., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. október 15., 12:00