Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Nem áll túl jól az Apple az iPhone 8 fejlesztésével

2017. július 12. - spidermanSzólj hozzá!

07-12
Állítólag elég sok új funkció, ami helyet kapott volna benne, nem készül el időre.

A Fast Company szerint az Apple mérnökei elég nagy gondban vannak, miután több nehézség is adódott az évfordulós iPhone 8-cal kapcsolatban. Arról, hogy a vezeték nélküli töltési lehetőség csak később lesz elérhető, korábban már írtunk, az FC szerint azonban nem ez az egyetlen újdonság, ami csúszik vagy akár teljesen ki is marad a telefonból.

Gondok vannak a 3D-s arcfelismeréssel is – szerencsére a hardvert ez sem érinti, ezért a forradalminak szánt azonosító funkció sem fog kimaradni a telefonból, csak éppen bevezetése a vezeték nélküli töltéshez hasonlóan csúszni fog, és az iOS egyik későbbi frissítése aktiválja majd. Állítólag nem biztonsági probléma van a szenzorral, hanem csak arról van szó, hogy nem sikerült még tökéletesen integrálni az iCloudba.

Igazából a harmadik problémát is érintettük már korábban: nem működik úgy a kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasó sem, ahogyan kellene. A Qualcomm kapcsán írtunk róla, hogy a modul lassú és nem elég pontos; és megjegyeztük azt is, hogy lehetséges, hogy az Apple nem is vásárolni fogja az érzékelőt, hanem kifejleszti a saját verzióját. Ehhez viszont több idő kell. Hogy az érzékelő kimarad-e a mobilból? Ezt nem tudni, egyes források szerint igen, mások szerint nem. Az biztos, hogy a gomb alá épített ujjlenyomat-olvasó eltűnik, mivel az előlapot teljes egészében a kijelző foglalja majd el, gomb egyáltalán nem lesz itt – legrosszabb esetben tehát az Apple-nek hátra vagy oldalra kell költöztetnie a szenzort.

Az iPhone 8-nak az első információk szerint szeptemberben kellene érkeznie, de már volt szó arról is, hogy megjelenése csúszni fog, és csak a karácsonyi szezon előtt lehet majd megvásárolni. A legviccesebb dolog az egész szituációban az, hogy az Apple sohasem kommentálja a pletykákat, és a telefonokról előzetes információkat sem ad ki, így minden, ami az új iPhone-okkal kapcsolatos, csak pletykának minősül. Vagyis pletykák szerint a korábbi pletykák nem vagy csak részben igazak. Az igazság pedig, mint mindig, ezúttal is csak a megjelenés napján fog kiderülni.