- 2011. május 12., 14:54
A feltételezések szerint a Microsoft rövid időn belül bejelenti a Windows 8 kipróbálható bétaverzióját.
Hirdetés

Alapos okunk van azt hinni, hogy a Windows 8 bétájának bejelentése tényleg nem várat már sokáig magára. Az történt ugyanis, hogy a netre kiszivárgott a Windows 8 egy olyan verziója, amelyik a 7996-os build számot viseli (és amelyik mellesleg kb. két hete készült); ez pedig azért érdekes, mert a Windows Vista és Windows 7 esetében a béta program egyaránt a 8000-res build elkészítésével vette kezdetét. Amint arról mi is beszámoltunk, a Windows 7 bétája 2009 január elején vált elérhetővé, Steve Ballmer a CES-en jelentette be, hogy tölthető és kipróbálható az első hivatalosan is publikus verzió.

A jelenlegi feltételezések szerint a Windows 8 2012 utolsó negyedévében jelenhet meg, így valóban időszerű lenne egy béta kiadása – a Window 7 sikere ugyanis részben annak tudható be, hogy az operációs rendszer bétáját minden addiginál több felhasználó próbálta ki, és ennek megfelelően rekordszámú volt az észrevett (és persze a Microsoft által később kijavított) hibák száma is. Elképzelhető egyébként, hogy a 8000-res build már el is készült, és a bejelentésre heteken belül sor kerülhet – azonban van egy másik forgatókönyv is, amely szerint csak a Professional Developer Conference 2011-en leplezi le a vállalat a publikus verziót. Utóbbi esetben (amit egyébként kevésbé tartunk valószínűnek) még sokat kell várni, mert a PDC idén is szeptember közepén kerül megrendezésre.

A korábban kiszivárgott terveknek megfelelően a Windows 8 fejlesztése során (is) csak egy béta szakasz lesz, amelyet szintén egyetlen egy RC verzió követhet a sorban. Ha a Microsoft tartja magát az eredeti ütemtervhez, akkor a Windows 8 három évvel a Windows 7 után érkezhet, valamikor 2012 szeptemberében. Legnagyobb érdeklődésre számot tartó tulajdonsága az lehet, hogy a Microsoft ezt a verziót táblagépekre (is) optimalizálja, ennek köszönhetően a kód ARM architektúrán is fut majd, a kezelőfelületet pedig érintéssel való vezérlésre is optimalizálja a redmondi vállalat.

Címkék