Skip to main content

Facebook: 750 millió felhasználó

FacebookFacebookFacebookFacebook
A tavalyi 500 millió felhasználó után újabb mérföldkövet lépett át a közsségi szolgáltatás, következik a milliárd.

Hirdetés

Ma már kevés olyan számítógépet használó ember van, aki nem tudja, hogy mi is az a Facebook. A tavalyi évben a közösség oldal által kiadott statisztikai adatok alapján a felhasználói tábor elérte a fél milliárdot, januárbann egy nem hivatalos Goldman Sachs jelentés alapján pedig már a 600 millilós létszámot is.

A napokban kiszívárgott egy hír a cég belső köreiből, amely már több, mint 750 millió havi felhasználóról szól. Az, hogy ez havi felhasználó szám, fontos, hiszen nem számolja azokat az embereket, akik esetlegesen korábban regisztráltak, de magára hagyták a profiljukat az oldalon. Ennek köszönhetően ez a szám egy elég jó viszonyítási alap lehet. A Facebook hivatalosan nem erősítette meg a felhasználók számáról szóló hírt, valószínű, hogy nem is fog közleményt kiadni egészen addig, amíg a következő mágikus határt, az 1 milliárd felhasználót el nem éri a közösségi oldal. Ám, ha ilyen léptékű a növekedés, akkor ez minden bizonnyal még az idén bekövetkezhet.

Címkék