Fűnyíró robotok

Bosch Indego fűnyírórobot teszt

2013-07-22
Bő egy éve már, hogy a Bosch fűnyíró robot projektjéről megjelentek az első hírek az interneten, az azóta eltelt időben azonban nagyon keveset lehetett hallani a termékről. Pedig az Indego létezik, sőt, néhány hónapja Magyarországon is kapható. Tesztként használt kertünkben két hétig szolgált.

Husqvarna Automower 305 fűnyíró robot teszt

2011-06-10
A Husqvarna kínálatában eddig kapható robotok mindegyike bőven 1000 négyzetméter feletti kertekbe való, ennek megfelelően áruk is igen magas. Idén tavasszal a svéd gyártó az Automower termékek harmadik generációjának bemutatásával nem csak egy teljesen új termékcsaládot indított, de a kisebb kertek tulajdonosainak is kínál megfizethető technológiát. Husqvarna Automower 305 teszt.

Friendly Robotics Robomow RM400 robotfűnyíró teszt

2010-09-08
A robotfűnyírók világában jól cseng az izraeli Friendly Robotics Robomow márkaneve, de ez a hírnév elsősorban a tavasszal már bemutatott három késes „szörnyeteg” számlájára írható. A termékpalettán van azonban egy másik modell is, ami nem csak kisebb és olcsóbb, de technológiáját tekintve több ponton is eltér az ismert modelltől.

Zucchetti Ambrogio L200 Basic robotfűnyíró teszt

2010-07-21
Bármennyire is ismeretlen hazánkban, a Zucchetti a robotfűnyíró gyártás egyik legmeghatározóbb szereplője. Lítium ion akkus modelljeivel és automatikus fűfelismerő rendszerével a cég stabil technológiai alapokon áll, modellválasztékuk pedig a legszélesebb a piacon. Ezúttal az Ambrogio L200 Basic változatot próbáltuk ki.

Zhejiang Huashang Denna L600 fűnyíró robot teszt

2010-07-05
Nem, nem kevertük össze a betűket. Aktuális robotfűnyíró tesztünk alanyát ez az európaiaknak nehezen megjegyezhető nevű vállalat készíti. A robot termékvonal szerencsére a könnyebben memorizálható Denna nevet kapta, a tesztre a lítium-ion akkuval szerelt L600-as modell érkezett.

Zucchetti Ambrogio L50 robotfűnyíró teszt

2010-06-09
Miért kell határoló kábel lefektetésével bajlódnunk a XXI. században, mikor a legolcsóbb fényképezőgépek is képesek már arcfelismerésre? Nyilván ez a kérdés felmerült már a fűnyíró robotok fejlesztőiben is. Az első határoló kábel nélkül működő robotfűnyírót, az Ambrogio L50-est teszteltük.

Husqvarna Automower Solar Hybrid robotfűnyíró teszt

2010-05-17
Mit kell tenni, ha a fűnyírónk túl gyakran áll vissza a dokkolóba tölteni? Szerelni kell rá egy napelemet. A világ egyetlen napelemes robotfűnyíró típusát teszteltük.

Robomow RL1000 robotfűnyíró teszt

2010-05-05
Tavaly nyáron már megmutattuk, hogy a természetbarát geekek hogyan tarthatják rendben a kertjüket, de akkor csak egyetlen megoldást prezentáltunk. Idén bemutatjuk az alternatívákat, elsőként következzen a maximum 1600 négyzetméteres kertekhez tervezett Robomow RL1000 tesztje.

Husqvarna Automower 230 ACX fűnyíró robot

2009-06-24
Míg a házban a porszívózás és a felmosás, addig a kertben a fűnyírás a legutálatosabb munka. A Google kecskés fűnyírása is jó ötlet, de a gyep karbantartására létezik jobb megoldás: az elmúlt hetekben nálunk vendégeskedett a svéd Husqvarna Automower 230 ACX.