Takarító robotok

LG Hom-Bot Square robot porszívó teszt

2014-04-10
Szépen gyarapodik a hazánkban is elérhető porszívó robotok száma, a listára a héten boltokba került Neato XV Signature modellek mellé jövő héttől felkerül az LG Hom-Bot kínálatának legújabb modellje is. A két kamerával és ultrahangos távolságmérőkkel felszerelt robot természetesen szisztematikusan takarít, és egyedi formájának köszönhetően a sarkokkal is jobban boldogul, mint elődei.

Ecovacs Deebot D62 robotporszívó teszt

2014-03-03
Ha a rózsaszín vagy az aranyszínű robot nem passzol a lakás minimalista enteriőrjéhez, a fekete pedig túl komor, akkor íme a megoldás: a fehér robotporszívó. Ráadásul a Deebot D62 árcédulája is minimalista, a szó jó értelmében.

Samsung Navibot S SR8980 porszívó robot teszt

2014-02-14
Valljuk be férfiasan: büdös a munka. Főleg a háztartási munka. Részben ezért is szerezzük be a robotporszívót, hiszen akkor megúszhatjuk a szombat délelőtti porszívózásokat is. De aztán az első hét után rá kell jönnünk, hogy a robot apró portartályát 3-4 naponta üríteni kell, mert különben nem szív semmit az a kis vacak. Pedig régen kitalálták már a saját portartályát ürítő robotot, amivel akár heteken keresztül nem kell foglalkozni. Ezúttal ismét egy ilyen modellt mutatunk be.

Neato XV Signature Pro porszívó robot teszt

2014-01-31
Itthon nem kapható, pedig az egyik, ha nem a legjobb robotporszívó a világon. Ráadásul az ára is versenyképes. Akkor mi lehet a gond? Minden kérdésre nem fogunk tudni válaszolni, de a robot titkaira mindenképpen fény derül.

Profimaster Robot porszívó teszt

2013-11-25
A napokban egy eddig hazánkban ismeretlen porszívó robot bukkant fel egy német diszkont áruházlánc katalógusában, amin ha más miatt nem, az ára miatt biztosan sokaknak megakadt a szeme. Nem csoda, hiszen a hasonló kinézetű és tudású robotokat általában másfél-kétszer ennyiért mérik. Kipróbáltuk, hogy tényleg olyan jó vétel-e a Profimaster Robot, mint amilyennek tűnik.

iRobot Braava 380 felmosó robot teszt

2013-11-18
Szeptember vége óta idehaza is kapható a Mint Plus, illetve most már iRobot Braava 380, így épp itt volt az ideje, hogy megírjuk a nyár óta gyűlő tapasztalatainkat az iRobot legújabb söprögető és felmosó robotjáról.

Maytronics Dolphin Galaxy medencetisztító robot

2013-07-31
A kristálytiszta vizű otthoni úszómedence nem véletlenül lett a jómód és a gazdagság jelképe; egy ilyet nemcsak megépíteni drága, hanem folyamatosan fenntartani is. Ráadásul, ha nem mi akarunk bajlódni a tisztításával, akkor még személyzetet is kell fizetni. Hacsak nem használunk medencetisztító robotot.

iRobot Looj 330 eresztisztító robot teszt

2013-05-03
Az ereszcsatornák tisztítása, mint feladat, a társasházban lakók számára valószínűleg fel sem merül, a családi házak között azonban sok az olyan, amelynél ez egy évről évre visszatérő probléma. A jól parkosított amerikai kertvárosokban nyilván nem is ritka ez a helyzet; nem véletlen, hogy az iRobot a Looj szériával erre a munkára kínál egy ígéretes segítséget.

Ecovacs Deepoo D56 porszívó robot teszt

2012-08-17
A Deepoo D56 a második Ecovacs porszívó robot, ami az utóbbi időben nálunk járt. A D56 a sorozat második legolcsóbb modellje, de mégis mindent tud, amit egy mai robotporszívótól elvárhatunk.

Samsung Navibot S SR8950 porszívó robot teszt

2012-04-27
A Samsung márkát manapság legtöbbször tévék, mobiltelefonok és táblagépek esetén emlegetjük, a koreai márka jelen van a robotporszívók piacán is. A vállalat 2004 óta fejleszti ezt a portfólióját, az utóbbi három évben évente új modellgenerációt is bemutatva. A legutóbbi, 5. generációs sorozat Navibot S SR9850 névre hallgató modellje egy bő hónapig segített bennünket a takarításban.

iRobot Roomba 770 robotporszívó teszt

2012-03-14
Az iRobot termékpalettája viszonylag egyszerű és átlátható, a megfelelő robot kiválasztása mégis fejtörést okozhat a robotokkal csak most ismerkedőknek. A robotporszívók szinte mind ugyaúngy néznek ki, ráadásul a legfontosabb jellemzőikben sem nagyon térnek el egymástól. A részletes specifikációk természetesen felfedik a különbségeket, de a robotikában járatlan vevőknek ez nem biztos, hogy megfelelő segítséget jelent. Ebben a cikkben az iRobot Roomba 700-as sorozatának Európában is kapható modelljei között keressük a különbségeket.

Ecovacs Deepoo D76 porszívó robot teszt

2012-02-10
Az Ecovacs Deepoo D76 a porszívó robotok egy nagyon exkluzív csoportjának tagja: jelenleg mindössze három olyan robot létezik, amelyik a robot portartályának ürítésére is képes dokkolóval rendelkezik, és a D76 ezek egyike. Mivel a robot karácsony óta itthon is kapható, kipróbáltuk, hogy miként teljesít az ismertebb gyártók modelljeivel összehasonlítva.

Evolution Robotics Mint felmosó robot teszt

2011-11-11
Évekkel ezelőtt már kipróbáltuk az iRobot felmosó robotját, a Scooba 380-at. Az első otthoni használatra tervezett felmosó robot kiábrándító volt; véletlenszerűen mozgott össze vissza, és állandóan el is akadt. Most újabb jelölt érkezett a padló felmosására, és a Mint már sikerrel is járt.

iRobot Roomba 780 robotporszívó teszt

2011-10-28
Új generáció, új dizájn, új portartály, 50%-kal megnövelt akkumulátor élettartam. Ezek jellemzik az iRobot legújabb Roomba robotjait, amelyek végre Magyarországra is megérkeztek. A kínálat csúcsán álló Roomba 780-as modellt nyüstöltük.

Kärcher RC3000 robotporszívó teszt

2011-07-20
Ez az a robot, amit a legtöbb robotkedvelő csak a hírekből ismer. Közel tíz éve kapható, de rendkívül magas ára miatt csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. Aki használja, az szuperlatívuszokban beszél róla, akinek pedig nincs, az nem érti mi kerülhet egy roboton ennyibe. Egy dolog tény: ez az egyetlen robot, ami a automatikusan üríti a portartályát is. Van-e alapja a kultusznak és a magas árnak?