Nokia N97 teszt
A Nokia az újdonságokért, a csúcstechnológiáért rajongó ügyfeleinek készíti az N szériás telefonokat. Ezek eddig általában multimédiás képességeik területén jeleskedtek, az új csúcsmodell, az N97 viszont a mindig online nemzedék számára készült.
Meglehetősen nagy hírverés előzte meg a Nokia N97-es csúcstelefonjának megjelenését, az előre ismert specifikációk pedig már önmagukban is érdekesek voltak: érintőképernyő, QWERTY billentyűzet, 32 GB memória még ma is elég kevés telefonba kerül. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója ezzel a készülékkel az iPhone-nak és a komolyabb HTC telefonoknak is konkurenciát állított. Kérdés, hogy mekkorát.
Külső
Az N97 fekete és fehér kivitelben is kapható, mi az utóbbit próbáltuk ki hosszabban. A telefon méreteit illetően nem kap dícséretet: sokat tud, de kevés mobilra illik jobban a „maroktelefon” kifejezés – jól meg kell markolnunk, ha nem akarjuk elejteni. 118×55×16 mm-es méretével és 148 grammos tömegével mindenképpen tiszteletet parancsoló, és abban is biztosak lehetünk, hogy szűkebb nadrágzsebbe nem fogjuk tudni begyömöszölni.
A készülék előlapjának nagy részét a 3,5”-es kijelző foglalja el, ez alatt (vagy tőle jobbra, attól függően, hogy tartjuk) találjuk a hívást felvevő és elutasító gombokat, melyek szintén érintős megoldásúak. A kijelző felett a hangszóró, a másodlagos kamera, a környezeti fényviszonyokra figyelő érzékelő található, valamint a bal felső sarokban az az eszköz, ami arcunk közelségét figyeli, hogy beszélgetés közben ne zavarjuk meg a telefont a kijelző megérintésével. A kijelző alatt ferdén elhelyezkedő, „rendes”, benyomható gomb a menüt hívja elő.
Álló helyzetben a bal élén középen van a gombzárat bekapcsoló csúszka, felette pedig az immár nemcsak adatátvitelre, hanem töltésre is használható (ezt az állapotot az apró fehér LED jelzi) microUSB port. Ugyanezen az oldalon alul és felül található a két hangsugárzó. Felül a ki- és bekapcsoló gomb, a 3,5 mm-es jack, jobb oldalon a hangerőt, zoomot és más, +- irányt „ismerő” funkciókat kezelő kettős gomb, illetve a fényképezőgép billentyűje kapott helyet. Ez utóbbi több funkcióval is rendelkezik, ha ugyanis a kamera ki van kapcsolva, aktiválja azt, míg ha be van kapcsolva, normál exponálógombként működik. Jópofa, de ha a hátsó kameramodult takaró lemez nincs kinyitva, akkor az első, kisebb felbontású fényképezőgépet kapcsolja be, erre érdemes odafigyelni.
A Nokia N97 szétcsúsztatható, azaz rövidebb oldalával párhuzamosan alsó- és felső része eltolható, ám ötletes kialakításának köszönhetően billentyűzete és képernyője nem párhuzamosan mozdul el. Ennek előnye, hogy kényelmesen lerakhatjuk az asztalra, ha filmet akarunk nézni rajta, vagy így írnánk hosszabb szöveget, ugyanakkor kézben fogva és gépelve már nem egészen ideális a kijelző helyzete a gombsorhoz viszonyítva.
A QWERTY billentyűzet kialakításakor is sok kompromisszumot kötöttek a mérnökök, amikkel aztán nekünk kell együtt élnünk. Először is, mindössze három sorba zsúfolták be az összes gombot, aminek köszönhetően szinte folyamatosan használnunk kell majd a másodlagos funkciókat előhívó billentyűket. Nem elég, hogy az ékezetes karakterekhez, de a számokhoz és szinte az összes írásjelhez (a vesszőhöz is), két gombot kell majd megnyomnunk. Maguk a billentyűk jól működnek, de annyira rövid úton járnak, hogy szinte semmi visszajelzést nem adnak arról, hogy sikerült benyomni valamelyiket. A kinyitott billentyűzettől balra egy négyirányú pad van, közepén egy gombbal, ami az Enternek felel meg. Ha nem akarjuk az érintőképernyőt használni, ezzel is mozgathatjuk a kurzort és lépekedhetünk a menüben, persze csak a telefon nyitott állapotában.
- Közösségre optimalizált LG telefon
- Nem lesz flash a Windows Mobile 7-ben?
- Az iPhone generálja a legtöbb adatforgalmat
- Amerikában erősödik az iPhone és az Android
- Samsung Monte: olcsó, dizájnos érintőképernyős telefon
- A Pannon új tarifacsomagjaival a hívások időtartamától függetlenül fizetünk
- Letölthetővé tették a Symbian forráskódját
- 21 Mbites mobilnet a Vodafone-tól
- HD videokat is rögzít a következő generációs iPhone?
- Állítólag Barcelonában mutatja be a Microsoft a Zune-ra épített telefont














Hozzászólás