- 2009. december 21., 08:00
A Nokia 6710 Navigatora azoknak készült, akik nem akarnak dedikált autós eszközt – de városi sétákhoz is kiváló.

A Nokia üzleti stratégiájának fontos alapját képezi a navigáció – nem véletlenül vásárolta meg a térképadatokat szolgáltató NAVTEQ-et 2008-ban 5,7 milliárd euróért. Ugyanakkor GPS vevőt építeni egy telefonba ma már nem jelent igazi különlegességet: a középkategóriától felfelé szinte már nincs is olyan készülék, amibe ne került volna ilyen kiegészítő (természetesen igaz ez a Nokia saját portfóliójára is).

Ahhoz tehát, hogy egy adott készüléket, mint kifejezetten navigációs célokra tervezett telefont lehessen hirdetni, többet kell tudnia egy átlagos mobilnál. A 6710 Navigator a Nokia harmadik olyan modellje, amit direkt így terveztek (az első a 2007 elején bemutatott 6110 Navigator, a második pedig a tavaly februárban érkezett 6210 Navigator volt). Lássuk, mire ment a gyártó az első két készülékkel szerzett tapasztalatokkal!

Külső

Bár a 6710 nem tartozik sem a Nokia felsőkategóriás, betűvel jelölt (E, N és újabban X szériás) készülékei közé, mégis kifejezetten igényes és jól összerakott telefon hatását kelti. A titánszínű műanyag burkolat (létezik barna és fekete színben is) masszív, nem zörög a képernyő alatt található ezüstszínű csík optikailag jól elválasztja a kijelzőt és a fő gombokat. A hátoldalon viszont a kamerát nem védi semmi, és az elemtakaró levétele is elég nehézkes (sokszor attól féltünk, eltörik), de a halvány vonalakból álló grafika nagyon ízléses.

A 6710 Navigator szétcsúsztatható formátumú, azaz a numerikus gombok csak az alsó rész letolása után válnak láthatóvá. A telefon mind csukva, mind nyitva jól illik a kézbe, és a felső három számgombot (1-2-3) kivéve könnyen is kezelhető. Ezek a felső gombok túl közel vannak a másik félhez, így ujjunknak csak kevés hely marad, hogy eltalálja őket. A telefon alja egészen enyhén görbül befelé, így optikailag olyan, mint a régi 8110 és 7110 volt egykoron.

A készülék kijelzője a márkától megszokott módon kiválóan látható napfényben is, közvetlenül alatta pedig egy érintésérzékeny csík helyezkedik el, amelyet alapvetően a nagyításra-kicsinyítésre használhatunk például az Ovi Maps programban vagy a képnézegetőben. Közvetlenül ez alatt van a már említett ezüstszínű csík, majd jön a négyirányú, középen külön gombot tartalmazó pad, a két szoft-gomb, a menü és a C billentyű, végül pedig a beszélgetés indítását-befejezését végző két gomb – az utóbbi egyben a ki- és bekapcsológomb szerepét is betölti. A D-pad a Nokiától megszokottan LED-es lámpával is rendelkezik, ami villogással jelzi a távollétünkben érkezett üzeneteket, elmulasztott hívásokat és más eseményeket.

Bár így felsorolva zsúfoltnak tűnhet a csukott állapotban mindössze 104×51×15 mm-es és 123 grammos készülék, valójában mindegyik gombot könnyen elérhetjük és lenyomhatjuk. A D-pad alatt középen egy fehér csillag alakú speciális billentyű található – ezzel indíthatjuk a Ovi Maps-et, illetve ha már fut a program, ezzel térhetünk vissza a GPS által jelzett pozícióra térképböngészés közben. Ez a gomb háttérvilágítással is rendelkezik, ami a GPS-vevő üzemállapotát jelzi (villog adatgyűjtés közben). A kijelző felett a hangszóró mellett a másodlagos kamera és a külső fényviszonyokat figyelő érzékelő található.



A készülék jobb oldalán a + - jelekkel jelölt billentyűvel alapvetően a hangerőt állíthatjuk, de zoom-ként is funkcionálhat, például azoknál az alkalmazásoknál, amelyek nem támogatják az előlapi tapi-csúszkát. Szintén jobb oldalon, de lent található a kamera exponáló gombja – ez ha a készüléket fekve, kompakt fényképezőgéphez hasonlóan tartjuk, pont jobb mutatóujjunkhoz kerül. A készülék alsó éle és bal oldala csupasz, csak az utóbbi tetejére került egy kis ajtó, ami mögött az adatátvitelre és töltésre is használható micro-USB port, valamint a microSD kártyafoglalat került. A felső élen a 3,5 mm-es jackaljzat és a Nokia saját töltőcsatlakozója található, ez utóbbi fehéren világít, ha a készülék töltődik – hasznos funkció, mert látszik, ha az USB-n keresztül töltjük a telefont.

Navigációs készüléknél fontos szempont az autós használat – hogy ezzel se legyen problémánk, a Nokia a készülék dobozában egy kifejezetten jól használható tartót, valamint egy autós töltőt is mellékel. A tartozékok között megtalálható még egy 4 Gb-os microSD kártya is, ami bőven elegendő akár a teljes Európa térkép tárolására is.

Belső

A 6710 Navigator igazi okostelefon, a Nokia S60 3.2-es operációs rendszere fut rajta. Processzora 600 MHz-es, ami kifejezetten gyorsnak számít, és ez érződik is, például a térképek vagy a fotók nagyítása-kicsinyítése során: megtorpanást, akadást egyszer sem tapasztaltunk. A készülék saját memóriája 50 MB, ami elég kevés, így jól jön a csomagban lévő microSD kártya. A kijelző mérete 2,6 hüvelyk, felbontása a ma már szabványosnak számító 320×240 pixel.

A telefon általános tudásszintje kifejezetten magas, gyakorlatilag semmi sem hiányzik belőle: mobilhálózattól függően akár 10,2 Mbps le- és 2 Mbps feltöltési sebességre képes (HSDPA/HSUPA kompatibilis), de van benne 802.11b/g WLAN adapter, RDS-képes FM-rádió, A2DP-képes Bluetooth és gyorsulásérzékelő is. Mivel a telefon UPnP-képes, így az ezzel kompatibilis hálózati eszközökön tárolt tartalmat is elérhetjük vele – illetve fordítva, például a telefonon található képeket megnézhetjük UPnP-kompatibilis tévénken.

A GPS vevő érzékenysége kifejezetten jó, és az A-GPS funkciónak köszönhetően pár másodperc alatt szinte mindig megtalálta, merre járunk. A telefon helymeghatározáshoz kapcsolódó másik szolgáltatása a beépített iránytű, ami gyalogos túrázás közben lehet hasznos, hiszen azonnal látjuk, merre is indultunk, nem kell megvárni, amíg a GPS megtalálja a pozíciónkat.

Még a 6710 fényképezőgépére sem panaszkodhatunk: az 5 Mpixeles, autofókuszos kamera a mindennapi igényeket tökéletesen képes kielégíteni, és szoftveres oldalon is minden olyan dolgot tud, amit az N-es készülékekbe épített modulok is. Persze nem versenyképes a direkt erre kihegyezett telefonokkal: például hiányzik az optikai zoom, a vaku is csak két LED-ből áll, filmfelvételt pedig ugyan 640×480-as felbontással, de csak 15 fps sebességgel készíthetünk.

»1 - Page 0
Címkék
Ez is érdekelhet
2023. november 3., 08:00
2021. január 29., 09:05
2020. június 5., 17:00