- 2010. április 16., 08:00
A Cine5-tel az ASUS azt ígéri, hogy egyetlen dobozzal képes helyettesíteni a többhangszórós térhatású rendszereket.

Bár a feladat első hallásra lehetetlennek tűnik, mégsem az – végül is fülünk is csak kettő van, a hangforrások térbeli helyzetét agyunk „számolja” ki annak alapján, hogy a hanghullámok milyen fázisban érkeznek fülünkhöz. Az ezt kihasználó virtuális 3D hangzást előállító rendszerek a fejhallgatók esetében már egy ideje rendelkezésre is állnak. Hangszórók esetén nehezebb problémát kell megoldani, mert itt a fülünkbe érkező hanghullámokat nem lehet olyan precízen kontrollálni, de például az LG, a JVC, a Sony de a felsőkategóriában híres Polk Audio és a Yamaha is rendelkezik olyan „hangrúddal”, amely egyetlen dobozban egyesíti térhatáshoz eddig szükséges 5 hangszórót (a mélyládát továbbra is külön adják). Ezen eszközök közös vonása, hogy drágák és nagyok – viszont az általuk nyújtott térhatás még mindig nem éri el azt, amit egy rendes 5.1-es (vagy pláne 7.1-es) rendszer tud. Már most eláruljuk, hogy a térhatás területén az ASUS Cine5 hatására sem fog csődöt jelenteni a hangfalgyártók nagy része, ám tesztünk alanyának megvan az a nagy előnye, hogy az előbb felsorolt gyártók termékeihez képest jóval kisebb és olcsóbb.

Külső

Visszafogottan elegáns külső jellemzi az ASUS hangdobozát. Szinte alig találunk rajta párhuzamos oldalakat, a hátoldala gyakorlatilag egyetlen ívelt felület, de az előlapot burkoló szövet is szépen körbeveszi a Cine5-ot. E mögött a szövet mögött rejtőznek a hangszórók, amelyeket a két oldalon elhelyezett reflexnyílások segítenek a mélyebb hangtartomány lesugározásában.


Az egész készülék meglehetősen kompakt, mindössze 365×98×86 mm-es, tömege pedig 938 gramm. Ennek ellenére nem noteszgépek kiegészítőjének készült (mint például az ASUS uBoom), hanem inkább arra, hogy a monitor elé, vagy csak úgy az asztalra tegyük.


A hangdoboz alján négy menetes lyukat találunk, amelyekbe vagy a mellékelt gumitappancsokat, vagy a szintén mellékelt fémlábakat tekerhetjük be – hogy melyikre van szükségünk, az attól függ, hogy milyen felületre helyezzük a Cine5-ot. Meg kell jegyeznünk, hogy a fémlábak alján is apró gumihegyek vannak, tehát nem fognak átfúródni a szőnyegen, és össze sem karcolnak semmit.


A készülék kezelőszervei egy hátul elrejtett Power kapcsolóból és a tetején lévő, sokkal feltűnőbb hangerő állító tekerőből áll – ezt benyomva némíthatjuk a rendszert. Ezzel párhuzamosan a tekerőt körbevevő kék LED is kialszik, tehát igazából ez az, amit általában úgy használhatunk, mint egy ki- és bekapcsoló gombot.

Használat

Mivel a Cine5 térhatású hangot ad, a hátoldalon több csatornányi bemenetet találunk, és kapunk is mellé egy három „csatornás” jack-jack összekötő kábelt, amivel a hangkártyák kimeneteihez csatlakozhatunk. Mind a kábelvégek, mind a hangfal bemenetei színkódoltak (és ezek a színek természetesen passzolnak a hangkártyákon megszokott színekhez), így az összekötés gyerekjáték. Egy extra jack aljzat áll rendelkezésre fülhallgató csatlakoztatásához, kár hogy nem kapunk még egy sztereo bemenetet azért, hogy mobiltelefonunkat vagy MP3 lejátszónkat csatlakoztathassuk.


A hangkábeleken kívül más „konfigurálásra” nincs szükség, egyedül a külső tápegységet kell még csatlakoztatnunk, és elhelyeznünk a kis hangszórót. Mivel távirányító ne, jár hozzá, a Cine5-ot mindenképpen kartávolságon belül kell tartanunk ahhoz, hogy a hangerőt bármikor állítani tudjuk.

Az ASUS saját specifikációi szerint a készülék 15 watt RMS teljesítmény leadására képes, és szintén ezen specifikációk szerint 80 Hz-től 20 kHz-ig tudja visszaadni a hangokat. Némi hallgatás után mindkettő hihetőnek tűnik: bár méretéhez képest tényleg elég hangos tud lenni, azért egy közepesnél nagyobb szoba beterítésére már nem alkalmas. Tekintettel arra, hogy nem is koncerthangosításra készült, ez nem baj, a megcélzott felhasználásra a maximális hangerő tökéletesen elegendő, ráadásul azt torzítás nélkül tudja a Cine5.

A dinamikatartománnyal és a tiszta hangzással tehát nincs igazán gond, a mélyek visszaadásával viszont annál inkább: ha a tényleg térhatást igénylő felhasználást nézzük (filmek, játékok), akkor a készülékkel már nem leszünk maximálisan elégedettek. Az effektek ugyan felismerhetőek, de hiányzik belőlük az „erő”, egy külön kis mélyhangszóró már rengeteget tudna javítani a végeredményen. Ami a szimulált térhatást illeti, a sztereo visszaadással nincs gond, a hátunk mögül érkező hangokat viszont már nem tudja pontosan elhelyezni a rendszer. Ha tudjuk, hogy valami hátulról szól, az segít (például a képernyőn elrepülő helikopter hangját úgy halljuk, hogy az követi a képet), de ha csukott szemmel kell megmutatnunk egy hangforrás helyét, akkor bizonytalankodni fogunk.

Összegzés

Az ASUS Cine5 egy szépen összehozott, kompakt hangrendszer, ami kiválóan elvan asztalunkon, és felveszi a versenyt egy normál középkategóriás 2.0-ás vagy 2.1-es hangrendszerrel – de egy többcsatornás, komolyabb rendszernek már nem ellenfele.

Értékelés:

Az ASUS Cine5-ot az ASUS Magyarország-tól kaptuk tesztelésre, ára 38 900 forint.

Címkék
Ez is érdekelhet
2023. december 6., 18:00
2021. augusztus 9., 08:00
2020. november 25., 16:00