Továbbra sem lejátszott meccs az LCD vs. plazma, és a 3D-s tartalmak megjelenése alighanem újra felélénkíti majd a harcot. Sarkalatos nézetet két gyártó tart fenn, a Panasonic csak plazmatévékkel, a Sony pedig csak LCD-tévékkel száll harcba, míg a Samsung és az LG az LCD-tévékre helyezi a hangsúlyt, de azért 3D-s plazmatévéket is piacra dob. Első 3D HDTV tesztünkben a Samsung LED-es LCD-tévéjét boncoltuk, most egy 3D-s plazmán a sor: a Panasonic TX-P50VT20E-t teszteltük.
Külső
A Panasonic tévék dizájnjáról igazából elég nehéz írni, mert a cég legújabb plazmái is gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, mint az évekkel ezelőtti modellek. Apró változtatások persze akadnak, de a módosítások legtöbbször kimerülnek a talp formájának illetve a káva alsó részén lévő díszítőcsík változtatásában. A Panasonic első 3D-s plazmatévéje sem lóg ki a sorból – hacsak azt nem számítjuk, hogy a tévé kávája nem fényes fekete, hanem sötétbarna. A színválasztás talán meghökkentő lehet, mert a Panasonic saját felméréséből is az derült ki, hogy a felhasználók az ezüst színt és utána a fényes feketét szeretik leginkább – de megnyugtatunk mindenkit, hogy a barna annyira sötét, hogy csak erős fényben sejlik, és ilyenkor is jól néz ki! Előnyére legyen mondva, hogy nem fényes, így a koszt is kevésbé gyűjti be.
A formavilág ezzel együtt maradt a klasszikus, a nagy gyártók között a Panasonic utolsóként őrzi ezt a szemléletet, de szerintünk már ő sem sokáig. Az LG és a Samsung már régóta erős dizájnban, míg a Panasonichoz eddig dizájnban közel álló Sharp és Sony is megemberelte magát és a két cég 2010-es készülékei külsőre is igencsak jól sikerültek.
De térjünk vissza a TX-P50VT20E-hez! A formavilág konzervatív, de ettől még nem rossz. Főleg úgy, hogy a Panasonic – szokásához híven – nem töri meg a vonalvezetést gombokkal, a kezelőszervek mind (a tévét szemből nézve) a bal oldalra kerültek, a csatlakozókkal együtt. Elöl csak a feliratok és az érzékelők illetve a 3D szemüveghez szükséges szinkronjel adó nyílása találhatók, a márkajelzés és a bal felső VIERA név mellé a jobb felső sarok közelébe pedig a 3D Full HD felirat is beköltözött. Ami még feltűnhet, az a talp szokatlanul kis mérete, legalábbis az 50 colos képátlóhoz nagyon kicsinek tűnik az állvány. A tévét ennek ellenére tökéletesen stabilan tartja.
Hátul egy sor szellőző található, négyben ventilátor is működik. Nem csapnak nagy zajt, de az éjjeli csendben néhány méterről már hallani, ha éppen csend van a filmben. Ennél zavaróbb, hogy az erősítő nem sikerült tökéletesen, és bizonyos terhelésnél halkan ciripel – éjjel nem nehéz meghallani. Annak, hogy a csatlakozók és a gombok is a bal oldalra kerültek, egy csoportba, kizárólag költségtakarékossági okai vannak, hiszen így egyetlen NYÁK-ra kerülhetett az összes. A VT20-as széria a Panasonic termékpalettájának tetején található, így bemenetekkel jól fel van szerelkezve. Hátul 3 HDMI, komponens, két SCART és egy D-Sub bemenet valamint Ethernet csatlakozó találhatók, illetve külön bemenetet kapott a DVB-S tuner is, amelyet a DVB-T/analóg jellel párhuzamosan is használhatunk. Nem mellesleg ez a csatlakozó 13/18 voltos feszültség és legfeljebb 500 mA-es áramerősség leadására is képes.
Elvileg valamennyi HDMI csatoló 1.4-es, de ARC-t (visszatérő csatorna a hang számára) csak a kettes számú kapott. Oldalt a negyedik HDMI mellett egy AV szett, SD-kártyaolvasó, CI foglalat, jack audio kimenet, hardveres bekapcsoló gomb és két USB port található. Vicces ezt mondani, de a két USB erre a tévére kevés; ha minden lehetőséget ki szeretnénk használni, akkor a VT20-ashoz HDD-t, WiFi sticket és webkamerát is csatlakoztathatunk, amihez a két port nem elegendő.
A tévében az analóg mellett az összes digitális tuner is megtalálható (DVB-T, DVB-S, DVB-C), de Magyarországot kiválasztva a DVB-C-t ezúttal sem foghatjuk munkára.
Belső
A VT20-as széria – mint már esetleg említettük – a Panasonic termékpalettájának csúcsán található, így természetesen a legújabb, 13. generációs NeoPDP panel került bele, de a tavalyi gyakorlattól eltérően, amikor még az összes NeoPDP-s plazma ugyanazt a panelt használta, komoly különbségek vannak a 3D-s és a 2D-s NeoPDP között. A Panasonic egy teljesen új foszfort fejlesztett ki a 3D-s panelekhez, aminek az elsődleges célja az volt, hogy a phosphor trail mértékét minél jobban lecsökkentsék, ez ugyanis 3D szemüvegen keresztül sokkal jobban megfigyelhető. Az új anyagokkal ezt sikerült is megoldani, sőt pozitív mellékhatásként 2D-ben is szinte teljesen eltűnt a phosphor trail.
Az LCD-k esetében legalább 200 Hz-es panelt használnak a gyártók a 3D-hez, a plazmák esetében azonban a panel képfrissítése már régóta 600 Hz (vagy 400 Hz az olcsóbb modelleknél), így ezt nem kellett növelni. A valós maximális képfrissítés viszont nőtt természetesen, a tévé elektronikája most már szemenként 100, összesen 200 képkockát képes megjeleníteni másodpercenként. (A különféle képfrissítési frekvenciákról ebben a cikkünkben részletesen írtunk.)
Elvileg egyébként ez az a tévé, amelyikben a Panasonic elsőként használja azokat a szabadalmakat, amelyeket a Pioneertól vásárolt meg, ha ez így van, az egy dolgot mindenképpen jelent, ennek a tévének kell a legmélyebb feketével rendelkeznie (papíron ez így is van, a Panasonic a panelre aggatta az Infinite Black Pro jelzőt.) A TX-P50VT20E természetesen Full HD felbontású panelt kapott, elektronikája 100 Hz-es képfrissítést és 24p-t is támogat, és van THX-es színprofilja is. Meg persze van egy csomó extra is (Viera Cast, DLNA, WiFi, PVR, stb), amelyekre később még visszatérünk. A néhány hete tesztelt 42 colos G20-assal a Panasonic eleve magasra helyezte a mércét, de a VT20-as szériától még többet vártunk.
Az alapbeállításokat használva a tévé szemre hasonló jellegű képet adott, mint a G20-as, ami az átlagosnál jobban beállított színprofilokat jelent. A dinamikus persze ennél a tévénél is rossz eredményt ad, és valamiért a normál profil fényerőssége szintén alacsonyabb a kelleténél. A műszeres mérések elárulják ugyanakkor, hogy a G20-as széria összességében pontosabban jeleníti meg a színeket, még ha az eltérés nem is túl jelentős. A műszeres mérésekből kiderül az is, hogy az elektronika a sötétebb árnyalatoknál sem túl pontos.
Arra számítottunk, hogy a legjobb színhelyességet alapból a THX és az egyéni színprofilok adják (utóbbiak a Panasonic esetében alapból egyeznek a THX-szel, de több beállítási lehetőséget nyújtanak). Bár színhelyességben a mozi profil bizonyult jobbnak, a pontosabb gamma miatt összességében valóban a THX/egyéni profilok a nyerők (a feketeszint beállítást módosítottuk: DVI bemenet beállítása teljes): 109 cd/m²-es fényerő, 2,2-es gamma, 6350K-s színhőmérséklet mellett 4,7-es átlagos deltaE-t kaptunk. A fekete fényerőssége 0,007 cd/m² ez 15555:1-es kontrasztot jelent!
A színprofilokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb beállítási lehetőséget adó (pl. gamma, fehéregyensúly) két egyéni színprofil csak akkor jelenik meg, ha a menüben engedélyeztük a haladó beállításokat (ifsccc). Emellett 3D módban a THX színprofil helyett True Cinema módot választhatunk, ami gyakorlatilag egyezik a THX-szel, de mégsem lehet annak hívni, mert a THX jelenlegi verziója nem tartalmaz a 3D-re vonatkozó kritériumokat.
A színkezeléssel kapcsolatban nagy probléma, hogy a feketeszint beállítás globális, sokkal jobb lett volna, ha minden egyes bemenetre külön beállíthatjuk – még akkor is, ha a modern Blu-ray- és DVD-lejátszók képesek valós RGB jelet kiadni. Emellett kellemetlen az is, hogy az elektronika a színprofilokat bemenetenként tárolja, azonban 2D és 3D módban nem tesz különbséget.
Az optimális beállításokat az egyéni profilok egyikéből kiindulva az alábbi helyeken találtuk meg: kontraszt 52, fényerő -14, színtelítettség 28, képélesség HD tartalommal 0, SD-vel 5-7 között, öko üzemmód ki, P-NR ki, RGB: 2, -4, -3, színkezelés 1, -4, -2, gamma 2,2. (Ahhoz, hogy az RGB-t, a színkezelés és a gammát állítani tudjuk, az ifsccc-t be kell kapcsolnunk!)
A legtöbb, amit a tévéből kihozhatunk: 131 cd/m²-es fényerő, 2,2-es gamma, 6400K-s színhőmérséklet, 3,7-es átlagos és 9,8-as deltaE, 0,006 cd/m²-es fekete illetve 21203:1-es kontrasztarány mellett.
Az eredmény jó, de nem tökéletes, a 3,7-es átlagos deltaE pedig azt mutatja, hogy a színeket nem lehet tökéletesen helyre tenni. Ennek okán érdemes egy kicsit elgondolkodni, de teljesen egyértelmű, hogy az új foszforréteg a ludas a dologban. A „gyorsabban” kialvó foszfor ugyanis nemcsak rövidebb phosphor trailt jelent, hanem azt is, hogy a fényerő stabilitását sokkal nehezebb biztosítani, márpedig ez lenne a feltétele a pontos színmegjelenítésnek. (A plazmatévéknél a pixelek annyira gyorsan kialszanak, hogy folyamatosan újra meg újra fel kell őket villantani, lehetőleg úgy, hogy a fényerősség közben egyenletes maradjon). Az is lehet persze, hogy 600 Hz-es vezérléssel nem lehet elérni a korábbi pontosságot, ha ez így van, akkor az gyorsan kiderül majd, mert ebben az esetben a 3D-s panelek jövőre akár 800-1000 Hz-esek is lehetnek.
A tévé fogyasztása az optimális beállításokkal 140-190 watt között alakult, 3D módban pedig 155-280 watt között – utóbbi adat erősen függ attól is, hogy a fényerőt mennyire kompenzáljuk. A készenléti fogyasztás 0,2 watt.