Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Panasonic HDC-STD750 3D videokamera teszt

2011. január 27. - spidermanSzólj hozzá!

Elsőnek lenni sosem könnyű, de a fejlesztések csak akkor haladnak, ha mindig van legalább egy bátor jelentkező. Az otthoni 3D videokamerák esetében a Panasonic vállalta fel a pionír szerepét; megnéztük, mire jutott a HDC-SDT750-nel a japán gyártó.

A HDC-SDT750 kifejlesztésekor a Panasonic az egyszerűbb utat választotta, amikor egy teljesen új kamera kifejlesztése helyett úgy döntött, hogy előtétlencsével dobja piacra a világ első, otthoni felhasználóknak szánt 3D kameráját. A HDC-SDT750 ennek megfelelően két fő részegységből áll: a vázat a HDC-SD700-ra kísértetiesen emlékeztető alapmodell adja, a 3D-s felvételek készítéséhez pedig a VW-CLT1 típusú előtétlencsét kapjuk. A kamera side-by-side 3D felvételeket készít – azaz maga a váz tulajdonképpen csak 2D-ben vesz fel, az előtétlencse feladata az, hogy a bal és a jobb szem számára készített képeket szétválassza, és egymás mellé, a CMOS érzékelőre vetítse.

Külső

A rövid bevezetőben már említettük, hogy a HDC-STD750 kamera része kísértetiesen hasonlít a HDC-SD700-ra, ami nem véletlen. A két kamera külseje és hardvere gyakorlatilag teljesen egyezik, a két típus közötti fontos különbségek majdnem mind szoftveresek: a kamerát egyrészt fel kellett készíteni az előtétlencse kezelésére, másrészt azokra a változtatásokra, amelyeket a 3D-s üzemmód igényel. Azonban a side-by-side felvétel miatt maga a rögzítés, a filmtömörítés és minden egyéb változatlan maradhatott. (Legnagyobb részben ennek köszönhető, hogy a Panasonic ilyen gyorsan elő tudott állni a kamerával.)

A HDC-SDT750 „váza” a Panasonic korábbi modelljeihez hasonlóan elég apró és könnyű (66×69×138 mm és 375 gramm), meglehetősen jól kézre áll, és a gombok is kényelmesen elérhetők rajta. Az összeszerelés tökéletes, az anyagválasztás viszont csak majdnem: a borítás egyes részei kifejezetten igényesek (például a fémborítású felső rész), viszont más helyeket (például az objektív alatt, bal oldalon) olcsó műanyagot találunk.

A felvételkészítéshez feltétlenül szükséges REC gomb és a módválasztó tárcsa a jobb kéz hüvelykujjával, a zoom és az exponáló gomb pedig a mutatóujjal érhető el. Amint a korábbi Panasonic kameráknál megszokhattuk, a hüvelykujjal elérhető gombok elég mélyre kerültek, így azokat biztosan nem fogjuk felvételkészítés közben véletlenül megnyomni. Viszont arra figyelni kell, főleg a vastagabb ujjúaknak, hogy a kamerát tartó kéz esetleg eltakarhatja a mikrofon nyílásának egy részét. A felvételkészítés közben állítandó egyéb paraméterek a kihajtható kijelzőn módosíthatók, ami érintőképernyős.

A kijelző alsó részére azért fizikai gombok is kerültek, amikkel a gyorsmenü és a teljes menü hívható elő, valamint indítható innen a felvétel és kezelhető a zoom is. A véletlen törlések elkerülése végett a törlés gomb is valódi gomb. A Panasonic csúcsmodelljein, így az SDT750-en is, természetesen alapfelszereltség az objektívgyűrű, amivel – beállítástól függően – zoomolni lehet vagy a fókusztávolságot állítani.

A kihajtható kijelző alatti részre a csatlakozók (AV, HDMI, USB és SD-kártyahely) illetve a bekapcsoló gomb kerültek, illetve itt találunk egy másik gombot is, amivel a 1080p@50Hz-es felvételi módot tudjuk ki-/bekapcsolni. A kamera felső részén két további gomb helyezkedik el, az egyikkel a felvételi profil választható, a másik pedig a képstabilizátor kapcsolgatására szolgál.

Elölről nézve a kamerát, a legnagyobb helyet természetesen az objektív foglalja el, amely felett egy apró méretű vakut is találunk. Az objektív mellette-alatta a felvételkészítést jelző vörös LED helyezkedik el (ami igény szerint kikapcsolható). Alul az egyetlen említésre méltó dolog az állványra való rögzítéshez használható csavarmenet, míg hátul a már említett, felvételindító gomb mellett az akkut, az akku alatt a tápcsatlakozót, valamint az elektronikus keresőt találjuk.

Jobb oldalt, a markolat alatt a vakupapucs tartójának helye bújik meg, illetve itt található, egy külön fedél alatt, a külső mikrofon és a fülhallgató csatlakozója is.

VW-CLT1

A 3D felvételek készítéséhez szükséges előtétlencse a VW-CLT1 nevet viseli, és éppen úgy kell csatlakoztatni a kamerára, mint bármilyen más előtétlencsét. A kamera két mechanikus szenzor segítségével érzékeli, hogy 3D üzemmódba kell kapcsolnia, és ezt meg is teszi automatikusan (a mechanikus szenzorok két mélyedésbe kerültek, ami csak az SDT750-en található meg, és ezek hiányában az előtétlencse más alapmodellekre nem is szerelhető fel.

Előtétlencse végzi a varázslatot

A 3D-s lencse használata a fizikai jellemzőket is a kamera tudását is alaposan megváltoztatja – a 3D rögzítési képességet leszámítva, ahogyan mindjárt látni fogjuk, nem feltétlenül jó irányba. A kiindulási alap ugyanis az volt, hogy van egy kényelmesen fogható kameránk, ám, ha erre egy nagy és nehéz 3D lencsét teszünk fel, akkor az szükségszerűen megbontja az egyensúlyt. A kamera fejnehéz lesz, és sajnos ez azt jelenti, hogy már rövid távon is kényelmetlenné válik a tartása. Csak érdekességképpen, az objektív 195 grammos tömegével több, mint 50%-kal növeli meg a kamera tömegét, és 97 mm-es hosszának köszönhetően majdnem 60%-kal a hosszt.

Az előtétlencse két objektívet tartalmaz, amelyek egymástól 13 mm távolságra helyezkednek el. Feladatuk az, hogy a bal és a jobb szem számára készült képeket, 50%-ra kicsinyítve, pontosan egymás mellé vetítsék – így a HDC-SDT750-nek gyakorlatilag semmi dolga nincs, mert a side-by-side képet maga az objektív állítja elő, mindenféle külső beavatkozás nélkül. Az előtétlencse elektronikamentes, de a kiváló 3D-hez kalibrálni kell (erről később), amit a felső részen található fedél alatti tekerők segítségével tudunk elvégezni, manuálisan. Nem egyetlen mozdulatról van szó, a beállítással még sok gyakorlás után is el lehet tölteni 1-2 percet.

Érdekesség, és kamerától merőben szokatlan, hogy a HDC-SDT750-ben aktív hűtés dolgozik, amelynek hangja szerencsére a felvételen nem hallható.

Belső

A HDC-SDT750 a Panasonic jelenlegi csúcsmodellje, amely 2D-s képességeit tekintve teljesen azonos a HDC-SD700-zal. SD-kártyára (SDHC/SDXC is támogatott) rögzít és háromszenzoros CMOS rendszert tartalmaz. Az érzékelők mérete 1/4,1 col, felbontásuk pedig 3,05 Mpixel (egyenként, természetesen). Ebből effektív munkát 2,53 MPixel végez érzékelőnként, ha videót készítünk, és legfeljebb 2,63 Mpixelnyi hasznos felbontást kapunk CMOS lapkánként, ha fotózunk (ezzel állókép esetén egyébként 14,2 megapixel, vagyis 4608 x 3072 képpont a legnagyobb részletesség).

Videót csak Full HD (1920×1080 pixeles) felbontásban készíthetünk, de többféle minőségi beállítás mellett. A legjobb módot a 1080p/50-es beállítás jelenti, 28 Mbps-os bitrátával – de arra figyeljünk, hogy az ily módon készített videókat a videoszerkesztők nem kezelik, és sok médialejátszó sem, ezért lehet, hogy a felvételeket csak a kamerával tudjuk visszanézni. A 1080i-s HA, HG, HX és HE módok rendre 17, 13, 9 és 5 Mbps-os tempót jelentenek. 3D módban a progresszív képalkotás nem használható, ekkor érdemes a HA módot választani. Egy 32 Gbájtos kártyára 1080p/50 módban kb. 2,5 órányi felvétel készíthető, HA módban pedig valamivel több, mint 4 órányi anyag. A kamera a videók tömörítéséhez természetesen az AVCHD kódolást használja – 3D-ben is, hiszen, amint arra korábban már utaltunk, a side-by-side filmanyag lényegében semmiben nem különbözik egy 2D-s felvételtől.

A Panasonic az SDT750 vázában is Leica objektíveket használ, amely 12×-es átfogású, gyújtótávolsága pedig 3,45 illetve 41,1 mm között változhat – 35 mm-es rendszerre átszámolva ez 35-420 mm-nek felel meg. Az objektív fényereje nagyon jó, F1,5-F2,8-ig terjed, 2D-ben. Természetesen szériafelszerelés a képstabilizátor, ami az SDT750-nél már hibrid, azaz optikai és elektronikus megoldás egyszerre dolgozik a kamerában. Az előtétlencsék fogadására 43 mm-es csatlakozó áll rendelkezésre, de nyilvánvalóan csak 2D módban, hiszen 3D-ben a VW-CLT1 foglalja el a bővítésre használható helyet. Ha valakit lázba hozna, a 30×/700×-os digitális zoom is megtalálható, amely 18×-os méretig (szuperzoom) Full HD, 30×-os határig pedig kb. DVD-minőséget képes nyújtani.






A kamera menürendszere

A kihajtható LCD 3 colos, 16:9-es és 230 ezer képpontot tartalmaz. Kihajtásával és behajtásával a kamera automatikusan be- illetve kikapcsol, ezzel is takarékoskodva az értékes akkumulátorkapacitással. Az elektronikus keresőt a nézőke kihúzásával aktiválhatjuk, ami energiatakarékosság szempontjából nem sokat számít, de napfényes környezetben jól jöhet – cserébe azonban a láthatóságért, az LCD-n elérhető valamennyi funkcióról le kell mondanunk. Az LCD természetesen 270 fokban elfordítható.

Lássuk, mi változik, ha a feltesszük a 3D előtétlencsét! Az adaptert felhelyezve, triviális módon, nem használhatunk egyéb szűrőket, például UV-szűrőt. A zoom is eltűnik, a gyújtótávolság fixen 2,5 mm lesz (35 mm-es rendszerben kb. 58 mm), és a fényerő is jelentősen romlik, F1,5-2,8-ról F3,2-re. Ez előre vetíti, hogy a kamerát 3D-ben teljesen máshogyan kell majd használni, mint 2D-ben.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!