Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Acer Iconia Tab A500 táblagép teszt

2011. május 26. - SmithSzólj hozzá!

Jól domborít a legkedvezőbb árú honeycombos 10"-os tablet, amely tervezésekor az Acer valóban odatette magát.

Az Acer első Iconia gépe valahol a notebookok és a tabletek között helyezkedett el, a gyártó arany középútként a touchbook megnevezést használta rá. Most végre kezünkben az Acer Iconia Tab A500, amely elmondhatja magáról – többek között – azt, hogy ő az első hivatalosan, szolgáltatótól függetlenül megvásárolható honeycombos tablet a piacon.

Külső

Az Acer tudott egy pici újat mutatni az A500-zal, hiszen ez már nem az a készülék, aminek az eleje éppen úgy néz ki, mint a korábban bejelentett tabletek, de az előlapot persze itt is a 10"-os kijelző uralja. Körülötte a keret picit vastag, viszont ez nem tűnik fel, mivel egy kis trükkel optikailag vékonyabbnak látszik: alul és felül a keretet megfelezte az Acer és a hátlapot képező szürke (ezüst) fémből előre is került egy kicsi. A téglatest formát megtöri a négy sarok végén lévő ívelt rész, amiért egyesek már a Nokia által indított pert várják, mivel az Iconia Tab valóban hasonlít egy picit egy felnagyított N8-ra.

A kijelző és a körülötte lévő rész fényes felületű, az ujjlenyomatokat szépen gyűjti – ezen a képességen osztozik a többi hasonló készülék is. Pozitívum viszont, hogy a kisebb karcolásoktól védett a kijelző. A már említett szürke csík szálcsiszolt alumínium, ami minőségi fogást ad. A kijelzőn kívüli egyetlen momentum az előlapon a 2 Mpixeles kamera, ami a bal oldalra került.

Bal oldalt felül találhatjuk meg a bekapcsoló gombot, aminek a belsejében a piktogram fehéren és esetenként más színekben is pompázhat, mint helyzetjelző. Közvetlenül e mellett található a 3,5mm-es audio kimenet, alul pedig egy micro HDMI kimenet várja, hogy a tabletet tévére kössük. Jobb oldalon felül a töltő csatlakozója van. Sajnos az Acer nem tette elérhetővé az USB-s töltést, ami nagy kár, mert így töltőt mindig hordani kell a géppel, ha hosszabb út vár rá. Ennek ok a valószínűleg az, hogy az USB nem tud elég áramot leadni, így a PC csak nagyon lassan töltené fel az Iconiát, ha egyáltalán. Az alsó élen egy USB 2.0 csatlakozó van, amibe például egy pendrive-ot lehet behelyezni, valamint itt van az a micro USB csatoló is, ami a számítógéppel történő szinkronizációra szolgál. Vész esetére találunk itt még egy reset gombot is, ami mélyen a készülékházba van süllyesztve és egy tűvel lehet benyomni ha szükséges.

A felső oldalon balra igazítva helyezkedik el a króm hatású hangerőszabályzó gomb, mellette pedig egy kis toló kapcsoló, ami az iPad megoldására hasonlít leginkább: a funkciója az, hogy a kijelző elforgatását kapcsolja ki hardveresen. Mindezek mellett egy kis műanyag ajtó mögött rejtőzik a memóriakártya foglalata. A későbbi érkező 3G-s modellnek a SIM kártya slotja is itt fog elhelyezkedni: a nálunk járt A500-on látszik, hogy a házon megvan ennek a helye, viszont egy matricával szépen le is van ragasztva. A gép alsó részén is található még egy csatlakozó; ennek igazából funkciója csak akkor van, ha megvásároljuk az Iconai A500 mellé az amúgy borsos árú (kb. 22 ezer forint) dokkolót is, amivel a tévéhez köthetjük a tabletet és a hozzá tartozó távirányítóval multimédiás mindenessé varázsolhatjuk.

A hátlap jelentős része hideg tapintású, grafitszürke szálcsiszolt alumínium. Alul látható néhány csík, ezek mögött a hangszórók lapulnak. A jobb felső sarokban, egy króm keretbe foglalva helyezkedik el az 5 Mpixeles kamera, amihez tartozik egy flash vaku is.

Az Acer Iconia Tab A500 csomagolása egy átlagos méretű dobozban. Ennek eleje, oldala a tabletet ábrázolja, különböző, kedvező pozitúrákban. A doboz hátulján a specifikációval lehet ismerkedni több nyelven is. Magában a dobozban legfelül található az A500, alatta foglal helyet két kis tároló rekesz. Ezeket felnyitva egyik oldalt a használati leírásokat, útmutatókat találhatjuk, a másik rekesz pedig töltőt, a hozzá tartozó EU szabványú dugó fejet, egy micro USB kábelt és egy képernyőtisztítót rejt.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!