- 2012. június 30., 08:00
Kipróbáltuk a Panasonic legolcsóbb 3D megjelenítésre is képes 42 colos LCD-tévéjét, az ET5-ös sorozatból.

A korábbi tesztekben már leírtuk, hogy a Panasonic alaposan felforgatta a 2012-es termékpalettát, köszönhetően annak, hogy a plazmatévék után az LCD-tévékre és a 3D-re helyezte a hangsúlyt. Azonban nemcsak ez a két dolog jelentett változást tavalyhoz képest, hanem az is, hogy 3D fronton megjelent a a polarizációs (vagy más néven passzív) 3D is. Bár a Panasonic óvatos duhajként egyelőre csak a belépő szinten vezette be ezt a technológiát, ha a siker nem marad el, a jövőben valószínűleg a közép- és felsőkategóriában is szerepet kaphat ez a technológia – így a TX-L42ET5 a kísérleti nyúl szerepét is betölti.

Külső

Az ET5-ös sorozat igen nagy rokonságot mutat a korábban nálunk járt E5-ös szériával, ami a külsőn mindenképpen meglátszik: a két sorozatba tartozó modellek gyakorlatilag annyira hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Hogy mégis meg lehessen különböztetni őket egymástól, a 3D-s modell világosabb színű kávát kapott, ezt leszámítva azonban gyakorlatilag semmi eltérést nem fedezhetünk fel (a 42 colos méretnél maradva) a TX-L42E5E és a TX-L42ET5 között.

Bár a Panasonic a felső- és csúcskategóriás termékeknél nyitott a modern formavilág felé, az ET5-ös sorozat még mindig inkább a konzervatív vonalat képviseli. A káva ennek megfelelően teljesen átlagos, mind mérete, mind színe alapján – igaz, a szürke színválasztás azért nem megszokott. Bár a káva fényes, színe miatt kevésbé látszódnak meg rajta az ujjlenyomatok, ami mindenképpen örömteli tény. Az egyedüli díszítés a káva oldalán teljesen körbefutó, átlátszó akril csík, amely ma már nem számít egyedinek, de ettől még nem néz ki rosszul. Feliratokból a szokásos mennyiséget kapjuk: balra fent a VIERA logó, lent középen pedig a Panasonic felirat található. Utóbbi alatt a távirányító érzékelője, és a környezeti fényerősséget mérő szenzor valamint a visszajelző LED foglal helyet.

A tévéhez tartozó állvány téglalap alapú, színe viszont világosabb kicsit, mint a káva – ezt talán egy picit jobban is össze lehetett volna hangolni. A szokásoknak megfelelően a tévé és a talp a dobozban külön érkezik, nekünk kell összeszerelni őket – feltéve, hogy TX-L42ET5-öt nem a falra szeretnénk tenni.

A tévé szinte a panel teljes magasságában 40 mm vastag, csak lent szélesedik ki egy kicsit; a hangszóróknál, illetve középen, ahol a nyak csatlakozik 52 mm-es a készülékház. A gombok ezúttal is a tévé jobb oldalára kerültek, viszont a Panasonic eléggé mélyre építette be őket, így oldalról a hozzájuk tartozó feliratokat biztos, hogy nem tudjuk leolvasni. Szerencsére általában nem ezekkel a gombokkal kell a tévét irányítani, az alapokat pedig azért nem olyan nehéz megjegyezni: a legalsó gombbal tudjuk a tévét ki-bekapcsolni, a csatornaváltásra pedig a második és harmadik gomb szolgál.

A csatlakozókínálat teljes, ami egy 3D tévé esetében el is várható. A rend kedvéért: HDMI-ből 4-et kapunk, emellett három USB csatlakozóval, egy kártyaolvasóval (SD), RGB, komponens, SCART és D-Sub bemenetekkel, Ethernet porttal, optikai és jack hangkimenettel gazdálkodhatunk. Az E5-ös sorozathoz képest pozitív változás, hogy az ET5-re WiFi adapter is került, amely egyébként a tévé hátuljának szélén, éppen a gombok alatt található. Az analóg bemenetekhez adaptert kell használnunk, ezekhez a csatlakozókhoz ugyanis a mai tévéken általában már nincsen elég hely. A Panasonic az analóg mellett DVB-T és DVB-C tunert is épített a tévébe, utóbbi kettőhöz pedig CI foglalat is rendelkezésre áll, tehát a tévé a kódolt csatornák vételére is alkalmas.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. szeptember 14., 08:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00