Képminőség
Fekete, kontrasztarány
Az előző oldalon már írtuk, hogy a tévé feketéje 0,05 cd/m² volt, ami egy LCD-től nagyon is jó értéknek számít – a plazmák ennél persze jóval mélyebb feketét tudnak mutatni, de nem hiába mondják, hogy az LCD-k között a VA-panel a legjobb, ha a feketeszintet és a kontrasztot nézzük. Cserébe viszont a panel válaszideje, színhelyessége és a betekintési szögek nem annyira jók, mint egy IPS-panelnél. A kérdés az, hogy összességében mi jelenti a jobb választást – erre viszont nem fogjuk tudni megadni az egyértelmű választ, mert a helyzet számos tényezőtől függ. Mert ugye a jó fekete és kontraszt nagyon fontos, de ha valaki nem szeret (vagy nem tud) sötétben tévét nézni, akkor máris szinte teljesen mindegy, hogy mennyire mély a fekete, ráadásul a legtöbb filmnél igazából még az sem okoz túlságosan nagy galibát, hogy egy IPS-panel feketéje gyengébb, mint egy VA-panelé. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az IPS paneleknél elérhető a passzív 3D is, ami a helyzetet még tovább bonyolítja.
Visszatérve a Samsung 55F9000-re; a 0,05 cd/m²-es fekete azért egy LCD esetében eléggé hihetetlennek tűnik. De van minderre logikus, és teljesen elfogadható magyarázat. A készülék tartalmaz ugyanis egy érdekes funkciót, Smart LED néven. Általában azt szoktuk tanácsolni, hogy az „utólagos” képjavítókat ki kell kapcsolni, mivel az ilyesfajta beavatkozások hatása összességében többnyire káros. A Smart LED viszont nem az, vagy legalábbis általánosságban véve nem az, mert a Samsung mérnökei végre megoldották azt, amire mi gyakorlatilag azóta várunk, amióta a dinamikus kontraszt megjelent a tévékben. A dinamikus kontraszt működési elve egyszerű: az elektronika elemzi a kép tartalmát, és a háttérvilágítás erősségét mindig a kép átlagos fényerejéhez igazítja. Ez szép és jó, csakhogy a dolognak van egy nagy hibája, mégpedig az, hogy amikor a háttérvilágítás fényereje csökken, akkor azzal nemcsak a fekete javul, hanem egyszersmind csökken a maximális fényerő is, tehát arra esély sincsen, hogy sötétebb jeleneteknél a fehér valóban fehér maradjon. Ezzel szemben a Smart LED úgy működik, hogy az elektronika, amennyire lehet, a kontraszt és a fényerő értékek állításával kompenzálja a LED-ek fényerejének csökkenését. Nyilván a dolog csak addig működik tökéletesen, amíg van tartalék, így a nagyon sötét jeleneteknél még így is bele lehet futni abba, hogy az elektronika már nem tud tökéletesen kompenzálni – ha viszont csak alacsony beállítást választunk, akkor a tévé csak kis dinamikatartományban mozog a LED-ek fényerejének szabályozásánál, így mindennek kicsi a valószínűsége. Egyébként lemértük, és a tévé feketéje kikapcsolt Smart LED-del sem rossz, 0,08 cd/m²-es.
Gamma, szürkeárnyalatok
A tévé gammája alapból is egészen jó, de a sötétebb területeken azért az optimális 2,2-től kis mértékben elcsúszik. Ez korrigálható ugyan, de a legtöbb felhasználó számára ez csak elméleti megoldás marad, mert a helyes beállításhoz mérőműszer is szükséges. Az elektronika az árnyalatok megjelenítésénél viszont nagyon jól teljesít, az átmenetek ugyanis majdhogynem tökéletesen egyenletesnek tűnnek. Az előző oldalon említettük, hogy „felül” vöröses, „lent” pedig kékes árnyalatú a kép, az eltérés ugyanakkor konstans, és nem csak néhány helyen figyelhető meg, így szabad szemmel gyakorlatilag ez észrevehetetlen.
Fényerő egyenletessége, betekintési szögek
A fényerő eloszlása jó, de tökéletesnek semmiképpen sem mondható. Járt már nálunk korábban olyan tévé, amely korának csúcsmodellje volt, mégis olyan cloudingot produkált, hogy csak na – az 55F9000 viszont nem extrém szerencsére ebből a szempontból. Vagyis összességében vannak fényesebb és kevésbé fényes területek, de ez a mindennapi használatot elhanyagolható mértékben befolyásolja csak.
A betekintési szögek szintén nem rosszak – egy LCD-től. Vagy mondjuk úgy inkább, hogy egy VA-paneltől. Ugyanis oldalról azért tisztán megmondható, hogy nem IPS-panellel van dolgunk, mert a színek sokkal gyorsabban és sokkal intenzívebben fakulnak, a kontraszt (és a jó fekete rovására).
Mozgóképfelbontás
Az 55F9000 a Samsungtól megszokott technológiákkal operál, azaz a tévé elektronikája másodpercenként legfeljebb 100 képet jelenít meg, a háttérvilágítás pedig 10 fázisban villog – a kettő alapján pedig nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, az MCI értéke 1000 Hz. Bár ez papíron nagyon jól hangzik, a mozgóképfelbontás nyilván nem olyan jó, mint egy plazmatévé esetében, és a technológiából adódóan soha nem is lesz olyan. Akinek tehát elsősorban az a fontos, hogy sportközvetítéseket kiváló minőségben nézhessen, az jobb, ha inkább nem a 4K felé kacsintgat, hanem elmegy és vesz szépen egy plazmatévét – amíg még teheti.
A Samsung tévék egy ideje ugyanazokat a mozgással kapcsolatos beállítási lehetőségeket tartalmazzák, bár most már Motion Plus év alatt, így a mozgógépfelbontás akkor a legjobb, ha egyéni beállítást kérünk 7-10-es Deblur és 0 Dejudder érték mellett. Ebben az esetben az utánhúzás minimálisan csökkenthető még úgy is, hogy a szappanopera hatás nem jelenik meg. A mozgóképfelbontás egyébként nagyjából 500 soros, amit a Dejudder aktiválásával akár 900 sor fölé is tornászhatunk, de cserébe a kép túl folyamatos lesz. Sportnál minden esetre lehet, hogy még így is jobban járunk, a filmek viszont nem teszik próbára a panel képességeit.
SD tartalom
Könnyű lenne azt mondani, hogy aki egy Samsung 55F9000-et vesz, az ne nézzen normál felbontású adást, a helyzet viszont az, hogy számos hazai tévécsatorna továbbra is csak SD-ben elérhető, azt pedig senkitől sem lehet elvárni, hogy két tévét tartson otthon csak azért, hogy a kisebben a normál felbontású adásokat nézze, a nagyobbon meg minden mást. Viszont ettől még tény marad, hogy az SD adások a tévén nem mutatnak igazán jól. Az elektronika felskálázza a képet nyilván, de 55 colos méretnél már nem igazán lehet elkerülni azt, hogy a kép elmosódottá váljon és a színek is fakóbbnak tűnjenek. A tévében lévő képfeldolgozó egység egyébként elvileg képes arra, hogy nemcsak felbontás, hanem a tartalom elemzése alapján felismerje a jel minőségét, hogy a forrásnak leginkább megfelelő beállításokat tudja eszközölni (ami azt jelenti, hogy a set-top-boxból hiába megy Full HD jel a tévé felé, az 55F9000 tudni fogja, ha csak felskálázott tartalomról van szó, és azt ennek megfelelően is fogja kezelni), de csodát ettől nem érdemes várni.
UHD – avagy Ultra High Definition
Semmi sem tart örökké, így az sem, hogy a legjobb képminőséget (részletesség alapján) otthoni környezetben egy Full HD felbontású tévével kapjuk meg. Az UHD felbontás éppen a Full HD felbontás négyszerese, előbbi 3840×2160 pixeles részletességet jelent utóbbi unalomig ismert 1920×1080 pixelével szemben. Az első és legfontosabb kérdés nyilván mindenkiben az, hogy minek egy ekkora felbontású tévé bárkinek is? Főleg, hogy nincs is hozzá tartalom. Nos, a helyzet az, hogy tartalom valóban nincsen. De emlékezzünk csak vissza, hogy mi volt 6-7 éve a Full HD felbontású készülékek megjelenésekor? Full HD tartalom ugyanúgy nem volt, viszont néhány év alatt beindult a werkli, és megjelentek a Blu-ray illetve HD-DVD lemezek, nem sokkal később pedig az első Full HD felbontású tévéadások is elindultak. Nyilván említhetnénk elrettentő példaként a 3D-t is, amely szinte ugyanolyan gyorsan eltűnt a süllyesztőben, mint ahogyan megjelent – nem gondoljuk azonban, hogy az UHD-re ugyanez a sors várna. Persze a 4K-s tévéknek azért nem lesz annyira egyszerű dolga; elég, ha csak abból indulunk ki, hogy a 4K felbontásnak 50-55 col alatt aligha van értelme. Még egy 55 colos tévéhez is nagyon közel kell ülni, ha látni szeretnénk az eltérést a Full HD és az UHD felbontás között. De ne legyenek kétségeink afelől, hogy az UHD felbontás el fog terjedni. Amint a technológia megfizethető lesz, és rentábilis lesz hozzá tartalmat gyártani, ez meg is fog történni (sőt, előbb is, mert a 2014-es labdarúgó VB-t már UHD felbontásban fogják rögzíteni). A digitális kábeltévé szolgáltatók infrastruktúrája egyébként (a végberendezések cseréjével) lehetővé teszi a 4K felbontású adások továbbítását, így a szolgáltatók relatív alacsony költséggel válthatnak az új technológiára. A felmérések szerint 2016-ra az eladott tévék 3-4 százaléka lehet UHD felbontású, vagyis három éven belül akár 8-10 millió UHD tévé is a háztartásokba kerülhet.
Azt viszont készséggel elismerjük, hogy egyelőre gyakorlatilag nincsen 4K-s tartalom, mi is kénytelenek voltunk beérni azzal, amit a gyártóktól kaptunk (a Samsung 4K-s tévéje mellett a Toshiba és a Panasonic készülékei jártak még nálunk).
Igazából nehéz szavakkal leírni, hogy egy 55 colos UHD felbontású tévé mennyivel szebb képet ad. Nagyjából persze össze lehet hasonlítani a dolgot azzal, hogy a minőségbeli ugrás hozzávetőlegesen akkora, mint SD-ről FHD-re váltva – azzal az apró, ámde cseppet sem elhanyagolható különbséggel, hogy FHD-UHD viszonylatban a kiindulási alap is igazán jó minőséget jelent, az UHD pedig még erre is rátesz egy lapáttal. Korábban sokan azzal viccelődtek, hogy a Full HD felbontású filmeken látszik a színésznők kiszőkített bajsza is – ha ezt a gondolatot visszük tovább, akkor azt mondhatjuk, hogy UHD felbontással nemcsak, hogy látszik, hanem még a tükröződések is jól kivehetők rajta. A különbség valóban kézzel fogható (szemmel látható). Az alábbi két képen az látszik, hogy azonos képátló esetén az UHD és FHD felbontások között mennyi a különbség információtartalomban (a második fotó szimulált). Az már más kérdés, hogy filmnézés közben a részletességbeli különbséget 2 méterről még meg lehet különböztetni, de ha sokkal messzebb ülünk le, akkor már nem. Aki 3-4 méterről fogja nézni a tévét, az feleslegesen dob ki egy csomó pénzt az ablakon.
SD-HD-FHD-UHD
Mivel natív 4K felbontású tartalom egyelőre nincsen, és ha lesz is, attól még a hozzáférhető tartalom nagy része továbbra is Full HD vagy kisebb részletességű marad, kiemelten fontos, hogy a tévé mennyire tudja jól kezelni ezeket. Négy-öt éve még az sem volt mindegy, hogy egy DVD 720×576 pixeles képét a DVD-lejátszó számolta-e át Full HD-re vagy a tévé – de a tévégyártók egy ideje szerencsére már elértek oda, hogy nem jelent számukra sem kihívást a kép felskálázása. Azaz jelentett, és jelent most is, de ma már a tévék meg tudják oldani ugyanolyan jól ezt a műveletet, mint a DVD- és Blu-ray lejátszók.
Viszont a feladat tökéletesen nem megy, és ez sajnos egy UHD felbontású tévénél már akkor is jelentkezhet, ha Full HD felbontású tartalmat helyezünk ki rá. A felskálázás minősége alapvetően több tényező függvénye. Egyrészt nyilván számít az, hogy a processzor mennyire kifinomult algoritmusokat alkalmaz. Itt elsősorban nem arra gondolunk, hogy az átméretezés milyen eljárás mentén történik, sokkal fontosabb az, hogy az elektronika a képélességet részesíti-e előnyben vagy a tömörítésből adódó sajátosságok elfedését. Merthogy tömörítési hibák vannak: Blu-ray lemezeknél és DVD-knél is, kábeltévé adásoknál pedig, a relatív alacsony bitráta miatt, rengeteget fedezhetünk fel belőlük. Az átméretezésnél ezek könnyen előtérbe kerülhetnek, és valljuk be őszintén, nem sokat javít a helyzeten, ha mindezt 55 colon nézhetjük; nagyobb méretben a hibák is jobban látszanak! Fentiekkel elárultuk azt is, hogy a második fontos tényező az eredeti tartalom minősége. Ez azonban még mindig nem minden, nagyon sokat számít a kijelző is. Egyrészt a technológia: nem véletlen, hogy a plazmatévék sokkal szebben jelenítik meg az SD felbontású adásokat, hiszen a plazmák működési elvéből adódóan konstans képzaj figyelhető meg, ami a tömörítési hibákat jótékonyan elfedi. Esetünkben viszont egy LCD-ről van szó, amelynek nyugodt képe szívesebben mutatja meg a képhibákat. Ráadásul, bármilyen hihetetlen, de azt is bele kell még számítanunk a dologba, hogy a pixelek közötti apertúra vékonyabb, ami összességében szintén afelé billenti a mérleg nyelvét, hogy az egyes képhibák jobban láthatóak. A lenti két ábrán natív 4K-s tartalom illetve Full HD tartalom látható 4K-s tévén, látható, hogy a képélességben nagy az eltérés.
Fentiekből talán jól látszik, hogy egy 4K-s tévének már akkor sincsen feltétlenül különösebben könnyű dolga, ha Full HD felbontású tartalmat kell átméreteznie, SD tartalommal pedig a kiváló végeredmény egyenesen kizárt. A Samsung 55F9000 viszont összességében azért nem teljesít rosszul. A Samsung szerencsére azt az elvet követi, hogy felesleges a képet túlélesíteni. Ez már csak azért is jó, mert utólag még mindig lehet élesíteni – ha viszont az elektronika kikapcsolhatatlanul is beleavatkozna a képbe, mondjuk el akarná távolítani a film grain effektet, akkor azzal sok mindent nem lehetne kezdeni. A Full HD felbontású tartalmaknál a felskálázás minősége egészen jó volt – persze új részletek nem jelennek meg a képen, de a végeredmény első ránézésre határozottan jobbnak tűnik, mintha ugyanazt a tartalmat egy hasonló méretű 55 colos tévén néznénk. Ez általában azt jelenti, hogy a felhasználók többsége jobbnak is fogja látni a tartalmat, de természetesen annyira jónak azért nem, mint amennyire egy natív 4K-s tartalom lenne. A kulcs ezúttal is a beállításokban rejlik; praktikusan az számít, hogy a képélességet mennyire emeljük meg. Mivel több a részlet, a logika azt diktálná, hogy nem igazán kell a képélességet abajgatni. Ugyanakkor sajnos sokan úgy vélik, hogy az élesebb kép jobb is – a Full HD részletesség pedig elég információtartalmat szolgáltat ahhoz, hogy az élességet feljebb tornásszuk. Ez azonban összességében nagy hiba, mert a vonalélesség nő ugyan, de egyúttal a képhibák is jobban látszódni fognak, vagyis a végeredmény szerintünk egyértelműen rosszabb lesz.
3D
A Samsung 55F9000 a 3D adások megjelenítésére is alkalmas, a koreai gyártó ehhez továbbra is az aktív technológiát használja. A gyártó a szemüvegből kettőt mellékel a tévéhez. A 3D élmény 55 colon nem volt rossz, crosstalk is alig van, azonban a tévét sokkal inkább eladja, hogy 4K felbontásra képes, mint az, hogy 3D-ben is tud filmeket megjeleníteni.
Játékkonzol
Az, hogy az elektronikának szinte minden esetben fel kell skáláznia a képet, azt jelenti, hogy rengeteg pixelt kell kiszámolni – így túlzottan nem voltunk meglepve, hogy az input lag jóval 100 ms feletti volt, és játék módban sem tudtunk 70 ms alá menni.
