Az LG vezetése két évvel ezelőtt úgy gondolta, hogy nagyon jó ötlet egy olyan termékvonalat piacra dobni, amely kiemelkedő dizájnnal rendelkezik. Az alapötlet nagyon jó, ezt el kell ismerni, az L széria mégsem váltotta meg a világot, mert a telefonok, bár jól néztek ki, hardveresen harmatgyengék voltak – még az Optimus L9-be, a széria akkori legnagyobb példányába is csak kétmagos, 1 GHz-es processzor, 4 GB-os belső memória és ugyan 4,7 colos, de csak 540×960 pixeles kijelző került. 2013-ban aztán frissült a termékpaletta, és az LG szerencsére minden lényeges ponton javított a specifikáción, aminek köszönhetően az Optimus L9 II egy igazán szerethető mobil lett.
Külső
Az Optimus L9 II egy középkategóriás telefon, az LG pedig mostanában arról is ismert, hogy készülékeit nem árazza túl; e két feltétel előrevetítette, hogy a telefon kialakításával kapcsolatban, ha gondok nem is lesznek, arra sem számíthatunk, hogy a mérnökök valami egyedit alkottak. A készülék kicsomagolása után erről magunk is gyorsan meggyőződhettünk. Az L9 II tipikus formát kapott és műanyag készülékházba került, az egyedüli érdekesebb paraméter a külsővel kapcsolatban a 9 mm-es vékonyság. Ez önmagában persze nem baj, már csak azért sem, mert az LG már elég tapasztalt ahhoz, hogy az illesztéseknél ne legyen probléma, és a telefon a határozott megfogásakor se adjon ki magából recsegő-ropogó hangot – nyilván lehet annyira szorítani és csavarni a telefont, hogy ropogjon, de ez már nem számít rendeltetésszerű használatnak.
Az Optimus L9 II-vel kapcsolatban ezzel együtt is érezni, hogy egy olcsó árfekvésű mobilról van szó, és ez legfőképpen a hátlapja miatt van így, amelyet, ha akartak volna, sem biztos, hogy tudtak volna olcsóbb kinézetűre csinálni az LG-nél: a fényes fekete vékony fedél nem lett a kedvencünk. A telefon fehér változata ebből a szempontból egyébként sokkal jobbnak tűnik.
A mobil előlapját a 4,7 colos kijelző uralja, amelyet a mérnökük karcálló üveglap mögé bújtattak (de nem Gorilla Glassról van szó, hanem valamilyen saját megoldásról). A kijelző alatt az LG-től megszokott érintőgombokat találjuk, amelyekkel a vissza, Home és menü funkciókat érhetjük el. A káva a kategóriát is figyelembe véve egészen vékony, és nemcsak két oldalt, hanem felül is. A kis méretnek köszönhetően az LG felirat sem lett túl hivalkodó. A felső részen a márkajelzés mellett természetesen a beszédhangszórót is megtaláljuk, valamint az előlapi kamera és a közelségmérő szenzor is errefelé helyezkednek el.
Kezelőszervekből eggyel többet kapunk, mint megszokott: balra a hangerőszabályzókat és az LG-féle gyorsgombot találjuk, míg jobbra a bekapcsoló gombot helyezték el a mérnökök. A felső élen a fülhallgató kimenet, egy infra port és egy másodlagos mikrofon találhatók, míg lent a microUSB portot két apró hangszóró fogja közre.
A hátlapról már korábban elmondtuk, hogy nem az igazi, arról viszont még nem esett szó, hogy (nem túl meglepő módon) a fő kamera erre a részre került, a hozzá kapcsolódó LED-es fényforrással együtt. A fedél egyébként levehető, ami azért fontos, mert a hátlap alatt találjuk meg a SIM-kártya foglalatát valamint a microSD-kártya nyílását is.
A telefon tömege 120 gramm, mérete pedig 128,4×66,5×9,3 mm – főleg az Optimus L9 II vékonysága érdemel említést, amelyet az LG-nek részben azért sikerült elérnie, mert a kijelző már tartalmazza az érintőpanelt is, így ezt a funkciót nem külön panellel megoldani.
Az LG az L9 II csomagolásába a szokásos kiegészítőket pakolta, így a telefon mellett töltőfejet és microUSB kábelt találunk, valamint kapunk egy középkategóriás fülhallgatót (illetve dokumentációt) is.
