A HTC éppen akkor tette közzé az év első három hónapjára vonatkozó pénzügyi jelentését, amikor a HTC One 2014-es verzióját, az M8 kódnéven futó csúcstelefont megkaptuk tesztelésre. A jelentésben szereplő lehangoló adatokról itt írtunk; a számok tükrében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tajvani vállalatnak soha nem volt még annyira szüksége egy nagyon jól fogyó telefonra, mint most. A One első változata nagyon jól sikerült, a HTC-t azonban mindenféle gond hátráltatta, így nem ért el átütő sikert – a One (M8) esetében remélhetőleg már nem lesznek problémák, mert a vállalatnak kijárna már, hogy minden a tervei szerint alakuljon.
Külső
Tavaly megjelent HTC One (M7) tesztünkben leírtuk, hogy a One termékvonal új fejezetet nyitott a HTC telefonok dizájnját illetően, a készülékről ugyanis eltűnt minden, ami jellegzetes volt a vállalat korábbi termékeire. Most, egy év távlatából nyugodtan elmondhatjuk, amit már akkor is sejtettünk: a váltás előnyére vált a készüléknek, és persze azoknak a telefonoknak is, amelyeket a HTC a csúcsmodell kisebb-nagyobb átalakításával dobott piacra (a One Mini és One Max készülékekre gondolunk, természetesen). A formavilág egyébként nemcsak a One, hanem a Desire termékvonal esetében is átalakult, összességében pedig egy olyan paletta rajzolódott ki, amelyre most már ismét nyugodtan mondhatjuk: hátécés.
A mérnököknek is annyira bejött a formavilág, hogy a 2014-es csúcsmodellnél, vagyis a HTC One (M8)-nál szinte hozzá sem nyúltak a vonalakhoz – ami apró módosítás történt a készüléken, azt szinte mind annak köszönhetjük, hogy valamilyen új hardver került a telefonba. Például egy második kamera a hátlapra (erről a cikk későbbi részében természetesen részletesen is írunk majd). Ez persze azért így nem teljesen igaz, mert a sarkok ívei is finomabbak lettek, és a hangszórók rácsai is minimális mértékben odébb kerültek.
A HTC One oldalai teljesen egyenesek, szemből nézve a készülék így eléggé szögletes mobil benyomását kelti. Valójában azonban nem az; az ívelt felületek távolról sem tűntek el a One-ról. Lekerekítettek a sarkok, az előlap és az oldallap találkozási felületei, a hátlap pedig hengerpalást alakú – pontosan úgy, ahogyan az a One (M7) esetében is volt. A készülékház fémből készült, és unibody kialakítású, vagyis a telefont nem lehet szétszedni, akkumulátora pedig (házilag) nem cserélhető. A fém, mint anyagválasztás, remekül hangzik, és a megvalósításra sem lehet panaszunk. Mind az előlap, mind a hátlap minőségi telefonra utal – az viszont igaz, hogy a hátsó rész ezúttal mérsékelten fényes, lehet, hogy ez egyeseknek nem fog bejönni. Hátul és oldalt találunk néhány műanyagból készült csíkot is, ezek mögött az antennák helyezkednek el.
Az előlapot a Gorilla Glass 3 mögé bújtatott kijelző uralja. A HTC végre szakított a fizikai gombokkal, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a kétgombos kialakítással is – persze ez a szoftveres kiosztásnál már teljesen mellékes, mert a funkciókat ilyenkor már úgy variálják a mérnökök, ahogyan szeretnék. Bár a lehetőség adott lett volna, a HTC nem spórolta meg azt a sávot, amely a One első verziójánál a gombokat és a HTC feliratot tartalmazta. A telefon, részben ezért is, nemhogy kisebb nem lett, hanem még nőtt is, sőt, tömege is nagyobb lett. A One (M8) 146,4×70,6×9,4 mm-es (ez plusz 9, 2,4 illetve 0,1 mm), és 160 grammos (plusz 17 gramm).
A hangszórók és a mikrofon kialakítása rácsos. Ez nem új megoldás a HTC-től, már a One X-en és a One S-en is ilyen volt. A hangszórók (kettő van) előre kerültek, hogy az asztalra helyezett telefonnál se legyen tompább a hangzás – ez főleg kihangosításkor jelent nagy előnyt. Az előlapon ezúttal sem kapott külön helyet a visszajelző LED, az apró fényforrást továbbra is a felső rács mögött kell keresni; ez még mindig nem a legjobb hely, mert oldalról nehezen láthatók a jelzések. Érdekes, hogy a beszédhangszóró nem teljesen középre került (legalábbis a rács el van tolva valamennyit balra), hogy jobb oldalt legyen hely a közelség- és fénymérő szenzoroknak valamint az előlapi kamerának.
A telefon bal oldala a microSIM fiókját és a kitoláshoz szükséges furatot rejti, fent a bekapcsoló gombot, lent a microUSB-t és a fülhallgató kimenetet, jobbra pedig a hangerőszabályzót és a microSD nyílást találjuk. A bekapcsoló gomb feketének látszik, de valójában nem az, hanem átlátszó: a gomb egy infra LED-et is rejt. Ez magyarázza, hogy a HTC miért ragaszkodott ahhoz, hogy a nagy méret ellenére továbbra is a felső élen helyezze el ezt – véleményünk szerint jobb, de mindenképpen kényelmesebb választás lett volna egy külön infra port beépítése és a kapcsoló oldalra helyezése.
A hátlapra került a fő kamera és a hozzá kapcsolódó kiegészítők: mikrofon, dupla LED-es segédfény és még egy kamera – ez utóbbi a távolság mérésére szolgál, és a kamerához kapcsolód extra szolgáltatásoknál van szerepe. Funkciójára természetesen még kitérünk.
