Nincs időd napi szinten követni az eseményeket? Iratkozz fel heti hírlevelünkre! E-mail cím:

Panasonic VIERA TX-50AX800 (UHD) LCD-tévé teszt

2014. szeptember 30. - spidermanSzólj hozzá!

A japán gyártó második UHD felbontású tévéje járt nálunk tesztelésen – mindez a vállalat első plazmamentes évében.

Képminőség

Fekete, kontraszt

LCD-tévéről lévén szó, a fekete és a kontraszt az egyik legnagyobb mumus; a legnagyobb kérdés ezúttal is az volt, hogy a Panasonic csúcstévéje mennyire tud megfelelni az elvárásoknak. Ami főleg annak fényében érdekes kérdés, hogy a Panasonic tavaly a plazmatévék gyártásának leállítása mellett döntött, 2014 pedig az első olyan év, amikor az újdonságok csak és kizárólag az LCD-technológiára alapoznak. (Ennek is köszönhető, hogy a tévék típusszámából eltűnt a TX- utáni L betű.)

Az előző oldalon már említettük, hogy ebben a tévében nem IPS-panel működik, hanem VA. Ez a fekete szempontjából üdvözlendő dolog. Elvileg az IPS-panelek színhelyességben jobbak, de amint az előző oldalon láttuk, ezen azért lehet segíteni. Fontos kiemelni, hogy az előző oldalon említett 0,04 cd/m²-es feketét a tévé a local dimming kikapcsolása mellett tudta hozni, és ez olyan jó eredmény, hogy igazából teljesen feleslegesnek tartjuk a mesterséges kontrasztjavítás bekapcsolását. Ez már tipikusan az a szint, amikor a bekapcsolás többet árt, mint használ. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy ennél a feketénél „láthatóan” jobbak kapjunk, a háttérvilágítás erősségét eléggé csökkenteni kell, ami azt jelenti, hogy a zónába eső területeken a fényesebb részek sokkal „szürkébbek” lesznek. Aki mindenképpen kísérletezni akar, az az Adaptív háttérvilágítás vezérlést kapcsolgassa, de szerintünk nem éri meg már a minimális beállítás aktiválása sem. Hogy a local dimming zónáknak mégis legyen valami értelme, a 2014-es (local dimminges) modellek képesek arra, hogy csak a kijelző alsó és felső részénél csökkentsék a fényerőt, így aki 21:9-es képarányú filmet néz, annak a fekete csíkok kevésbé lesznek fényesek. A dolog hátulütője, hogy a zónahatárok nem elég „élesek”, így a csökkentett fényerő kicsit belelóghat a képbe. Illetve az elektronika nem képes arra sem, hogy a 21:9-es tartalmat felismerje, így jobb híján minden filmnél kapcsolgatni kell ezt a beállítást.

Tipikus gyártói átverés szokott még lenni, hogy a teljesen fekete kép megjelenítésekor az elektronika 0-ra veszi a fényerőt – ilyen trükkel azonban a Panasonic mérnökei nem éltek.

Szürkeárnyalatok, gamma

A jó színhelyesség csak egy dolog, emellett az is fontos, hogy az elektronika hogyan jeleníti meg a szürkeárnyalatokat, valamint milyen gammát kapunk – alapértelmezés szerint. Bár ezeket a paramétereket is lehet állítani a menüben, ez már tényleg az a szint, amelyet egyszerű halandóként otthon felesleges megcélozni, mert kalibrátor hiányában lehetetlen megmondani, hogy melyik beállítást pontosan hova is kell tenni ahhoz, hogy a kép ne csak majdnem, hanem valóban tökéletes legyen. A Panasonic TX-50AX800 a szürkeárnyalatoknál nagyon jól teljesít – bár van egy kis eltérés az optimálistól 20 százalék alatti és 80 százalék feletti fényerőnél, ezek mértéke messze nem zavaró. A legtöbb tévé örülne, ha ennyire pontos színeket tudna megjeleníteni a nagyon sötét és a nagyon világos helyeken. A local dimming bekapcsolását viszont azért sem ajánljuk, mert a sötétebb helyeket ditheringhez hasonló mintákat figyeltünk meg – ami valószínűleg azzal hozható összefüggésbe, hogy az elektronika nemcsak a LED-ek fényerejével, hanem a képjellemzőkkel (gamma, fényerő) is játszik.

A gamma már érdekesebb kérdés: az általunk preferált THX módban 2,2-es gammával jeleníti meg a képet az elektronika, és ettől csak 80 százalékos fényerőnél tér el kicsit. A profi módokban viszont 2,4-es gamma az irányadó. Többször felmerült már, hogy a 2,2-es vagy a 2,4-es gamma az optimális? A helyzet az, hogy ez elég sok dologtól függ. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a 2,4-es gamma az olyan filmeknél lehet jobb, amelyekre a sötét jelenetek a jellemzőek, mert a sötétebb területeken ez a beállítás jobban kiemeli a részleteket. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez előnyére válik a filmnek, ha például „film grain” effekt is került rá az utómunkálatok során, akkor a 2,4-es gamma az apró pontocskákat is jobban kiemeli, ez pedig nyilván nem kívánatos mellékhatás. Általános szabály tehát nincsen – hacsak az nem, hogy a 2,2-es gammával nehezebb mellélőni. Egyébként pedig az sokkal fontosabb, hogy a gamma ne átlagolva legyen 2,2 (vagy 2,4), hanem bármilyen fényerő szintnél ezzel konzisztens legyen.

A fekete és a szürkeárnyalatok elemzése után érdemes viszont megállni egy szóra, tesztünk alanya ugyanis már tartalmazza a Studio Master Colos képjavító eljárást, amelyről először az idei CES-en lehetett hallani (akkor még Studio Master Drive néven). Ennek lényege szerencsére nem az, hogy a tévé a valóságostól elrugaszkodó, túlságosan is élénk színeket varázsoljon a képre, hanem az, hogy az LCD karakterisztikáját, amennyire lehet, a plazmákéhoz igazítsa. Alapvetően a jó fekete elérése és a sötétebb területeken tapasztalható részletesség növelése volt a cél, hiszen ez az a két terület, ahol az LCD-k gyengélkednek. A fentiekből látható, hogy igen jó munkát végeztek a mérnökök!

Fényerő egyenletessége, betekintési szögek

Még sosem láttunk olyan LCD-tévét, amelynél a háttérvilágítás eloszlása tökéletesen egyenletes lett volna – és ez a hagyomány ezúttal sem szakadt meg. Mindazonáltal a Panasonic mérnökei elég jó munkát végeztek ahhoz, hogy még homogén felület megjelenítésekor se legyen zavaró az a néhány folt ami felfedezhető.

A betekintési szögek nem rosszak, de azért nem is annyira jók, mint egy IPS-panel esetében lennének. A gyakorlati használatot ez természetesen nem befolyásolja, hiszen a VA-panelek lemaradása minimális e téren.

Mozgókép

Mivel LCD-ről van szó, sajnos az a helyzet, hogy kompromisszummentes 1080 soros mozgóképfelbontást nem lehet elérni ezzel a tévével sem. A scanning backlight javít valamit a helyzeten, különösebb mellékhatások nélkül (viszont a 20 zóna már túl sok, az eljárás nem igazán hatékony), azonban igazán látványos eredményt csak a 100 Hz-es képfrissítés bekapcsolásával érhetünk el, amely a Panasonic készülékeknél továbbra is IFC/24p Smooth Film néven fut. Ez főleg a gyors mozgásokat tartalmazó képsoroknál, így elsősorban sportközvetítéseknél hasznos, a Full HD felbontású filmeknél már kevésbé, mert ezek általában nem teszik próbára az LCD-k képességeit sem. Viszont a 100 Hz-es képfrissítésnek hátránya is van, a sokak számára láthatatlan képhibák mellett a túlzott folytonosság sem tesz feltétlenül jót, de ennek megítélése már egyéni preferencia kérdése.

A 4K-s filmekkel együtt egyszer majd a 60 fps-es filmek kora is eljön; sokak szerint már ez is túlságosan folyamatos képet eredményez, ezért a kép valamelyest természetellenes. Ezt a vitát most nem nyitjuk meg, helyette két dolgot említenénk meg: mivel az adott képkockákat kevesebb ideig látjuk, a kép tényleg kevésbé tűnik elmosottnak, főleg (és ez a másik dolog), mert minden képkocka valós információkat tartalmaz, nem pedig az elektronika számolja ki őket. Viszont sajnos azt is el kell ismernünk, hogy egyelőre még messze van, amíg akár csak az UHD felbontású filmek általánosak lesznek, nemhogy a 60 fps-es alkotások.

Képminőség

Mivel UHD felbontású tévéről van szó, a készüléknek, alapesetben, szinte minden tartalmat át kell számolnia, egyelőre ugyanis még nemcsak a 4K-s tartalom kevés, hanem az olyan eszköz is, amely képes azokat lejátszani.

Az SD tartalmakat igazából hagyhatjuk is: a tévé a lehetőségekhez képest szépen végzi a feladatot, de aki UHD tévét vesz, az nyilván nem a Barátok köztet akarja majd rajta megnézni. Ebből a szempontból azért szerencsés, hogy a nagyobb kábeltévé társaságok kínálatában már húszhoz közelít a HD felbontású adók száma.

Merthogy a Full HD tartalmakkal a tévé már nagyon kezesen bánik. Főleg, hogy a menüben van egy olyan opció is, amely lehetővé teszi, hogy az elektronika négyesével kezelje a képpontokat, azaz a Full HD tartalmaz pixelpontosan, mindenféle felszámolás (és az ezzel járó kényszerű képjavítás nélkül) jelenjenek meg. Ezt minden olyan esetben ajánlott bekapcsolni, amikor a tévét az FHD anyagokhoz ajánlott optimális távolságról vagy messzebbről nézzük, ami a Panasonic TX-50AX800 esetén éppen 2 méterre jön ki. Közelről hiába tűnik úgy, hogy szebbek az élek, a megfelelő távolságból már a 4 pixel by 1 pixel bekapcsolásával elérhető eredmény tűnik jobbnak. Viszont szó se róla, hogy a felskálázás minőségével sincsen probléma (már a WT600-asok is igen jók voltak ezen a téren), így a különbség marginálisnak mondható (és ebből adódóan még azt is el tudjuk fogadni, ha valaki vitatkozna azzal a meglátásunkkal, hogy a kép minősége így a jobb).

Az előző részekből már kiderült, hogy a tévé kiváló kontraszttal és jó részletességgel bír, erről a tesztjelenetek segítségével is meggyőződhettünk. A plazma élményt ugyan ez a téve sem tudja tökéletesen visszaadni, de a gyártó eddigi készülékeit nézve (és talán más gyártók tévéit is nyugodtan idevehetjük), az AX800-as széria jutott ehhez a legközelebb.

A 4K az új Full HD, abból a szempontból legalábbis, hogy az UHD tévéknél már 4K-s anyagra van szükség ahhoz, hogy mindent kihozzunk belőlük. Csak az a kár, hogy egyelőre szinte semmilyen tartalom nincsen. Az UHD felbontás jelentőségét nem vitatva azt ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a TX-50AX800 kicsi ahhoz, hogy 8 millió pixelt mutogasson. Igazából alig tudunk olyan környezetet elképzelni, ahol elég közel tud ülni a család a tévéhez ahhoz, hogy legyen értelme a felbontásnak. Merthogy hiába vannak ott a legfinomabb részletek, hiába szebbek az árnyalatok, ha a szemünk nem elég jó ahhoz, hogy mindebből profitáljunk is. Hiába, aki a 4K-ra utazik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, és legalább 65 colos méretet kell választania.

Arról már esett szó, hogy a tévé VA-panellel készül, ebből adódik az is, hogy aktív szemüveget használ a 3D megjelenítéshez. Ebből a gyári csomagban kettőt kapunk. A Full HD megjelenítéssel alapvetően nincsen gond, hiszen az aktív rendszereknél a felbontás nem szokott csökkenni (kivéve plazmáknál, adott esetben), crosstalkkal viszont számolni kell. Ennek mértéke nem vészes, a 3D élményt nem rontja, de nem kell keresni ahhoz, hogy lássuk.

Játékkonzol

A tévé 1:1-es megjelenítésre természetesen képes, ehhez azonban nemcsak az overdrive-ot kell kikapcsolni, hanem a 4 pixel by 1 pixel opciót is engedélyezni kell. Az input lag nem túl alacsony, 31 ms körüli – viszont a 4K-s tévék mezőnyében ez nem számít azért annyira rossznak sem. A Pure Direct opció bekapcsolásával, megfelelő forrást választva (ez gyakorlatilag PC-t és játékkonzolt jelent) árnyalatnyival szebb színeket is kaphatunk.

Hangminőség

A Panasonic TX-50AX800-ba a két apró hangszóró mellé egy mélynyomó is került, így összesen 18 wattnyi teljesítményt kapunk. Ez nyilván komoly mozizásra nem elég (a megoszlás egyébént 4-4-10 watt).

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!