- 2014. december 22., 12:00
Ha a vállalat célja a legjobb ár/érték arányú digitális rádió megépítése volt, akkor ez alighanem teljesült.

Az internetrádiókat sokan úri hóbortnak tartják, mivel jellemzően nagyon drága, 100 ezer forint feletti áron kapható eszközökről van szó. Bár ez az általánosítás megállja a helyét, van a piacon több olyan példány is, amely relatív kedvező áron kapható. Ilyen a Hama DIR3100 is, amely 55 ezer forintba kerül. A készüléket a vállalat az IFA-n jelentette be (írtunk is róla nagyon röviden), ahol igazából nemcsak ez az egy termék, hanem két másik modell is debütált. Idehaza viszont egyelőre csak a DIR3100 kapható – megnéztük, mit tud ez a készülék.

Külső

Habár kategóriájában tényleg egy olcsó eszközről van szó, ez sem a csomagoláson sem magán az eszközön nem látszik. A rádió fekete színű, oldalsó és felső borítása, csakúgy mint hátlapja, fából készült. Az előlap műanyag, de mivel az igényesebb fajtából, az összképen ez egyáltalán nem ront. Az előlap nagyobbik része fényes fekete, ez a rész rejti a 2,8 colos előlapi kijelzőt is. A gombok az alsó harmadot elfoglaló ezüstös betétbe kerültek. Két tekerőt és hat gombot kapunk, előbbiek szintén nyomhatók.

A tekerők közül a baloldali a be- és kikapcsolásra valamint a hangerő beállítására szolgál, a másik gombbal pedig a menüben navigálhatunk. A gombok funkciói a következők: info, memória, menü, ébresztő, mód és vissza. A navigációhoz egyébként inkább a távirányítót fogjuk használni, amelyre fentieken túl számgombok is kerültek.

A hangszórók oldalra néznek. Fontos, hogy kettő 5 wattos hangkeltőt építettek be a mérnökök. Ez azért kiemelendő, mert sokszor a 100 ezer forintos kütyükben is csak egyetlen hangszóró dolgozik; a Hama DIR3100 viszont, ezekkel ellentétben, sztereo hangélményt nyújt.

A hátoldalon a sztenderd csatlakozókat találjuk: került ide fülhallgató kimenet, AUX bemenet és vonalszintű kimenet, Ethernet port valamint egy USB csatlakozó is. Természetesen az antenna is itt van; ennek érdekessége, hogy szükség esetén cserélhető. Erre elsősorban akkor lehet szükség, ha a digitális rádiót nem annyira használnánk, a jó WiFi jelerősség viszont fontos. Ebből adódik, hogy a borítás alatt WiFi adapter is megbújik, így nem jelent gondot az sem, ha olyan helyre tennék a kütyüt, ahol nincsen kiépítve vezetékes LAN (a konyha jellemzően ilyen). A rádió egyik apró hibája, hogy csak az az egy USB csatlakozó került rá, amely a hátlapon található – ehhez sajnos nehéz hozzáférni. Viszont a Hama megoldotta, hogy a szokásos 0,5 amperes áramerősségég kétszeresét is le tudja adni a csatlakozó, így mobil készülékek töltésére is jól használható. Még egy érdekesség található a hátsó részen, mégpedig egy reflexnyílás, amely segít a mélyhangok kiemelésében. Egy összesen 10 watt teljesítmény leadására képes készüléknél persze furcsa erről beszélni, de a rádió meglepően jól szól.

Használat közben

Bár alaphelyzetben a vezérlésre a rádión lévő gombokat illetve a távirányítót használhatjuk, van ennek kényelmesebb módja is: a Hama iOS-re és Androidra is elkészített egy szoftvert, amely kiválthatja a kontrollert. Az appok előnye, hogy nemcsak a kezeléshez szükséges gombokat tartalmazza, hanem azokat az információkat is megmutatja, amelyek a rádió kijelzőjén látszanak.

Az első bekapcsolást követően érdemes megkeresni az FM illetve DAB/DAB+ csatornákat, valamint csatlakozni a helyi hálózathoz. Ez utóbbi művelet persze csak akkor igényel különösebb erőfeszítést, ha WiFi-re csatlakoznánk. A dolog azonban így sem lesz túl nehéz, mivel még a beállításokkal sem kell bajlódni, használhatjuk a WPS funkciót a biztonságos kapcsolat automatikus felépítéséhez. A hálózatra akkor is érdemes kapcsolódni, ha nem tervezzük olyan hangalapú fícsör használatát, amihez ez kellene, mert az okostelefonos távirányító működéséhez is szükség van a kapcsolatra.

Az analóg és digitális rádióadások vételi lehetősége mellett tulajdonképpen majdnem minden olyan lejátszási lehetőség is adott, ami a drágább társaknál lenni szokott: egyedül a Bluetooth kapcsolat hiányzik, de azért ezzel nem olyan nehéz együtt élni. Főleg, hogy a telefonról való közvetlen streamelésről sem kell lemondanunk, mivel ezt a funkciót ki tudja váltani az UPnP/DLNA is. Zenét bármilyen hálózati helyről illetve a hátsó USB portról is le tudunk játszani (ilyenkor az MP3, WMA és FLAC formátumok valamint a lejátszási listák támogatottak), valamint működik a Spotify is .Sőt, a DIR3100 bármilyen internetes rádió megszólaltatására is képes. Utóbbi esetben válogathatunk régió, ország, műfaj és podcast alapján is. A konfigurációs lehetőségek tárháza teljes, az internetes rádióállomásoknál például nemcsak az előre letöltött listából válogathatunk, hanem saját webcímet is hozzáadhatunk a repertoárhoz.

Fentebb már érintettük a hangminőséget, amely a 2×5 wattos RMS teljesítmény ellenére egészen jó, a rádió nemcsak a magas hangok ciripeltetése, hanem értékelhető mennyiségű mélyhang megszólaltatására is képes. Nagy hangerőn már jelentkezik némi torzítás, de ezt a szintet valószínűleg akkor sem fogjuk soha elérni, ha a DIR3100-at a nappaliban használjuk (egy átlagos, 20-25 nm-es helyiség megtöltéséhez bőven elég a közepes teljesítmény is). Nyilván egy komolyabb hifivel nem szabad összehasonlítani a Hama digitális rádiójának hangminőségét, de szerintünk a gyártónak egyáltalán nincs oka szégyenkeznie a kütyü tudása miatt.

Extrák

Igazából nehéz meghatározni, hogy egy internetes rádiónál mi számít extrának és mi nem – mi úgy döntöttünk, hogy a beépített órát és az ébresztési lehetőséget ide soroljuk. Utóbbiból akár kettős is beállíthatunk, és van szundi funkció is, amit a rádió felső részén található gombbal aktiválhatunk.

Összegzés

A DIR3100 a Hama termékpalettáján a legnagyobb tudású változatot jelöli, ennek ellenére a készülék ára nem vészes, 55 ezer forintért megvásárolható. Tudjuk persze, hogy ez sem kevés, de ha összevetjük a kategória legjobbjaival, akkor azt látjuk, hogy szinte ugyanazt a tudást (a Bluetooth mostani tesztünk alanyából hiányzik) fele áron kaphatjuk meg. A másik oldalon pedig azt mondhatjuk, hogy a Hama DIR3100 a legolcsóbb, 15-20 ezer forintos DAB/DAB+ rádiókkal nem is akar versenyezni, lévén, hogy hozzájuk képest sokkal jobb (sztereo) hangzást és egy sor extra funkciót kínál.

A Hama DIR3100-at a Hamától kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük!

Ez is érdekelhet
2023. december 6., 18:00
2021. augusztus 9., 08:00